A szatmári sétáknak több évtizedes múltja van, gyakorivá a kilencvenes évek elején váltak, a Szatmári arcképek elkészítésével és a Csirák Csaba által szerkesztett Otthonom Szatmár megye sorozat beindulásával egyidőben. A felkészülés, a helytörténeti adatok gyűjtése jóval korábbi, részemről immár több, mint félévszázados múltja van, az 1989-es változások után kapott új lendületet.
Jó 25-30 éve zajlott a nemzetiségi tanügyi iskolahálózat megújítása, Szatmárnémetiben pedagógiai líceum, turisztikai technikum, később tanítóképző főiskolák létesültek, tanítottam ezekben és ezzel párhuzamosan természetesen tanultam. Se az intézmények vezetőitől, se a tanfelügyelőségtől, minisztériumtól nem várhattunk segítséget, nem voltak tankönyveink, a szemléltetőkről, segédanyagokról magunk gondoskodtunk. Módszertani útmutatót kellett írjak a tanítóképzősöknek, dolgoztam a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban is, a középiskolás tanulók számára írtam a Kulcs a vizuális művészetekhez című munkát, mindkettőhöz szatmári helytörténeti, művészettörténeti, népművészeti példákra is szükség volt. Nem az örökkévalóságnak, hanem a pillanatnyi igények kielégítésére, tűzoltó módszerekkel jöttek létre ezek a szükség szülte, hiánypótló összeállítások. Ez akkoriban minden jóérzésű, hivatástudattal rendelkező tanár számára önként vállalt feladat volt, tevékenységünket a Székely Győző által irányított Erdélyi Magyar Tankönyvtanács is támogatta.
Az Otthonom Szatmár megye sorozatban megjelentek a Szatmári arcképek, A régi Szatmárnémeti, a Képzőművészeti élet Szatmáron című munkáim. Ezzel párhuzamosan Szatmár püspöke, Reizer Pál felkért 1999-ben, majd utóda, Schönberger Jenő 2003-ban a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye képzőművészeti értékeinek felleltározására. Ennek kapcsán egy számomra olyan ismeretlen terület került testközelbe, amelyből nagyon sokat tanultam és az így szerzett tudást művészettörténeti, helytörténeti ismereteim kiegészítéseként is kamatoztattam.
Az Elek Imre által igazgatott turisztikai technikum tanáraként írtam városismertetőt, amely több kiadást is megért. Ezt olyan tankönyvnek szántam, amely hatékonyan segíthet a vizsgákra való felkészülésben, a diplomamunkák elkészítésében. Ezzel párhuzamosan városnéző sétákra is mentünk, hiszen egy-egy jellegzetes szatmári épület, utca, intézmény bemutatása volt a diplomamunka mellett a záróvizsga egyik fontos eleme.
A folyamatos felkéréseknek, feladatoknak köszönhetően lázas, tevékeny, termékeny időszakot éltünk, miközben a napi munkánk, feladataink megszakítás nélkül arra figyelmeztettek, hogy még nagyon sok pótolni, tanulni valónk van. Tudatában voltunk annak is, hogy lépten-nyomon hibázhatunk, de azt is tudtuk, ha időben nem lépünk, helyettünk ezt senki sem teszi meg, és így a közösség számára fontos, pótolhatatlan lehetőségek mennek veszendőbe, válnak rövid idő alatt elérhetetlenné. A politikusaink kiharcolták a lehetőségeket, de az önmagában csak üres keret volt. A neheze, a megvalósítás, az életképessé tétel feladata teljes egészében néhány vállalkozó szellemű, újítani, a változó körülményekhez alkalmazkodni képes pedagógusra maradt.
Okoskodni könnyű, időben, hatékonyan cselekedni már nehezebb. Lehet utólag szakmai vagy más szempontból kritizálni ezt a tevékenységet – mi magunk is megtettük párszor – lehet lesújtó véleményeket megfogalmazni egy-egy szeletéről, de tény, hogy kritikusaink közül a mai napig nagyon sok mindent nem vállalt fel senki az akkori és ma is aktuális feladathalmazból, pedig
hosszú idő állt a rendelkezésére ahhoz, hogy megmutathassa, hogyan lehetne az általa kifogásolt dolgokat jobbá, hatékonyabbá, szakszerűbbé tenni.
Munka közben gyűltek a helytörténeti anyagok, amelyeket a Szilágyi Ferenc által létesített és Benedek (Illyés) Ildikó, Veres István által szerkesztett Szatmári Magyar Hírlap beindulásával 2005 és 2014 között folyamatosan publikáltam a kiadvány Szamos című kulturális mellékletében. Mint állandó munkatárs, több sorozatot közöltem itt: Ismert alkotók a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyéből, Ornamentika Szatmárnémetiben, Híres európai múzeumok, katedrálisok, Szatmári szobrok, emléktáblák, Építészet Szatmáron és még sorolhatnám. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően láttak napvilágot a Veres István által szerkesztett Hírlap Könyvek is, amelynek keretében az Építészet Szatmáron (2008), valamint a Szatmári szobrok, emléktáblák (2010) köteteim jelentek meg.
A Hírlapban ugyanakkor bemutattam szatmári képzőművészeket, tárlatkrónikákat, valamint könyvismertetőket is közöltem. Ezt a tevékenységet a mai napig folytatom a Szatmári Kultúra, Régi Szatmár, a saját facebook oldalamon, a honlapomon, a Sugárút folyóiratban, amelynek a képzőművészeti rovatát szerkesztem, valamint az Elek György által létre hozott, működtetett új Szamos című kulturális, társadalmi, közéleti folyóiratban, amelynek állandó munkatársa vagyok.
Az elmélet akkor válik egy közösség számára kézzel fogható értékké, ha az ismereteinket a gyakorlatban is hasznosítjuk, alkalmazzuk. A kiadványok, cikkek, ismertetők, tanulmányok mellett erre valók a városi séták, helytörténeti vetélkedők. Az összegyűlt képek, fotók felhasználásával készültek, készülnek a különböző kisfilmek, összeállítások, amelyek a Youtube csatornámon tekinthetőek meg.
A városi séták lebonyolításához szükség van tehát egy hosszú időn át felhalmozódott és bármikor spontánul előhívható helytörténeti, művészettörténeti, egyházművészeti tudásanyagra, e nélkül nincs rögtönözés, a feltett kérdésekre, megjegyzésekre, kiegészítésekre se lehet érdemi választ adni. A gyakorlat azt igazolja, hogy aki adatokkal, évszámokkal teleírt cetlivel a zsebében indul egy ilyen útra, jobban teszi, ha otthon marad, különben úgy jár, mint a történelemtanár kolléga, aki egy helytörténeti vetélkedő zsűrijében asztal alatt, az általa összemásolt kis füzetből ellenőrizte a kérdéseire adott válasz helyességét. A háta mögött az egész terem hallgatósága ezen szórakozott.
Sétáltunk 2017-ben és 2018-ban is, két éve írtam egy kis könyvet erről Szatmári séták címen, amelynek kiadásánál Matusinka Beáta bábáskodott. Sokan úgy gondolták a kezdeményezés kapcsán, hogy száraz, didaktikus, elsősorban a város építészeti örökségét bemutató kiruccanásokról lesz szó, menet közben a résztvevők meggyőződhettek arról, hogy találkozásaink valódi főszereplője nem a város, hanem a szatmáriak, akik cselekvő részesei voltak minden közös tevékenységünknek, dokumentumokkal, érdekes és értékes információkkal, hozzászólásokkal egészítették ki a hallottakat. A felismeréssel együtt nőtt a résztvevők, érdeklődők száma is. Az ötletgazda, támogató a Szatmári Friss Újság volt, Matusinka Beáta marketing igazgató és Elek György szerkesztő jelentős szerepet vállalt az események beharangozásában, szervezésében, lebonyolításában, népszerűsítésében.
Ez természetesen csak egy kis szelet, epizód a nagy egészből. A városba nagyon sok hazai és külföldi tanuló- illetve kiránduló csoport érkezik, akik igénylik a városnézést, ha úgy adódik
velük is sétálunk olykor ugyanúgy, mint a különböző megyeközi, országos vagy nemzetközi versenyek, rendezvények résztvevőivel.
Aki vezetett már hasonló tevékenységet, tudja, hogy minden eshetőségre lehetetlen felkészülni, hiszen ahány csapat, annyi féle igénnyel, elvárással, kéréssel jön. Ezért gyakran megesik, hogy a séta irányítója menet közben változtat az útvonalon, de olykor a mondandóján is. Vagy két éve egy nagyon fáradt kolozsvári kisdiákokból álló csoportot vezettem rekkenő hőségben Szatmárnémetiben. Kerestem egy hűvös helyet, bevittem őket a székesegyházba, de hiába meséltem nekik oltárképről, kupolafestményről, orgonáról, nem nagy érdeklődést tapasztaltam egészen addig, amíg nem kezdtem egy helyben kitalált mesébe a 19. századi templomi bútorokat készítő szatmári asztalosról és a két léha, de tehetséges fiáról, akiket meghívtak Egerbe, hogy dolgozzanak az érseki templom számára. Elmeséltem nekik a viszontagságos, kalandos utat odáig szekéren, bemutattam a munkakörülményeket, a szállást, az erőfeszítéseiket, amelyek hatására a fiúk még a mindennapi italozásról is leszoktak. Szájtátva hallgattak.
Sétáltunk persze parkokban, piacokon, a Szamos partján, a BBTE Kihelyezett Tagozata harmadéves hallgatóit rendszeresen leviszem a folyóhoz, hogy közelebbről megismerjék Szamolcsot, a szamosi szörnyet, és ennek kapcsán egy játékos, szórakoztató tanítási módot.
Sétáink a járvány, a kijárási tilalom ellenére sem maradtak el, más formában, más módszerekkel folytattuk ezeket. Világhálós oldalakon városismereti vetélkedőket szerveztem, az általam készített kisfilmek felhasználásával virtuális sétákat rendeztem az érdeklődőknek. Az ismeretek, élmények szerzésén, a kötődésen túl ugyanis ezeknek a tevékenységeknek közösségteremtő ereje van, ami miatt még kedvezőtlen körülmények között sem szabad megszakítani, abba hagyni.
