A Sétatér lényegében Szatmárnémeti első parkja, amely jelenleg a B-dul Vasile Lucaciu nevet viseli. Nyugodt, szép, széles utca, a közepén húzódó parkban fák, bokrok, zöld növényzet, sétányok, padok, szobrok, díszvázák teszik még vonzóbbá. Egy időben még olyan elképzelés is volt a város vezetősége részéről, hogy a piactér felszámolása után ide költöztetik az árusokat, kofákat, bódékat. Szerencsére nem így történt, így ezen a csendes és mégis központi városrészen szép paloták, magánházak, bérlakások épültek, a régebbiek közül szinte valamennyi figyelemre méltó díszítménnyel is rendelkezik.
Itt található a régi prefektúra palotája, ma Megyei Múzeum, a Vasúti Internátus épülete, az a bérház, amelyben egykoron Vasile Lucaciu is lakott. A parkban épült a két világháború között az ortodox plébániatemplom, itt van az Anyafarkas szobor, a Román Katona Emlékműve, Tarasz Szevcsenko mellszobra, a kommunizmus áldozatainak emlékműve és még sorolhatnám.
Sétánkat a Vasúti Internátus (ma CFR – I. Ic. Bratianu Líceum) épületénél kezdjük. Nemrég a szatmárnémeti állomás kapcsán említettem, hogy a Monarchia éveiben, a múlt századfordulón Budapesten tervezték a reneszánsz eklektika, az újklasszicizmushoz közel álló építészeti stílus jegyében. A Vasúti Internátus tervezőjét még nem sikerült azonosítani, de nagy valószínűséggel ezt is Pfaff Ferenc, illetve az általa vezetett, irányított MÁV építészek csoportja tervezhette. Miből lehet ezt sejteni? Természetesen a hasonló építészeti, díszítési megoldásokból. Maga az épület, mint tömegjáték természetesen más, hiszen más céllal, igényekkel, elvárásokkal jött létre. Jól illeszkedik a kor monumentális hatású, harmóniát, stabilitást, a klasszikus építészeti hagyományokat tisztelő, azok elemeit felhasználó alkotások sorába.
Mi teszi a szatmárnémeti törvényszék, az Osztrák-Magyar Bank, a volt Megyei Könyvtár épületéhez hasonlóan figyelemre méltóvá, tiszteletet parancsolóvá ezt a megvalósítást? Elsősorban a homlokzati elemek kiegyensúlyozottsága, a mesterien és körültekintően kialakított arányok. Téves lenne azt hinni, hogy ebben a korban olyan ellenőrizetlenül és parttalanul burjánzott a díszítési, újítási kedv, mint mondjuk korunk magán vagy egyházi építészetében. Ha összehasonlítjuk a kor legjelentősebb alkotásait Szatmárnémetiben vagy a környező városokban, azt tapasztaljuk, hogy a tervezők azonos, illetve nagyon hasonló szintű, eredetű tudásanyaggal, eszköztárral rendelkeznek, amelynek alapja, kiindulópontja minden esetben a klasszikus, hagyományos európai építészet.
A főbejárat (01) fél oszlopai rusztikázott felületet idéző mezőt kereteznek, az általuk „tartott”, vízszintes tagolású felület feletti bábos korlát (02) két oldalán díszvázákra emlékeztető térformákat fedezhetünk fel. Nagyon szép eleme ennek a résznek a bejárat félkörös ívének zárókövén látható, gazdag formavilágú, kifejező maszk (03). Sok hasonló formájú, klasszikus álarcokra emlékeztető domborművet lehet Szatmárnémetiben látni. Aki folyamatosan figyelemmel kíséri még az év elején elkezdett sorozatunkat, számos érdekes, míves példával fog találkozni a továbbiakban is.
Az ablakkeretek (04) meghatározó elemei az egyszerű fejezetű, már-már dísztelen falpillérekkel övezett oromzatos rész, rajta tojásléc frízekkel, alatta rozettákkal díszített mezőkkel. A már régebben bemutatott Gutmann-házhoz hasonlóan, az ablakok alatti rész visszatérő díszítőeleme a bábos korlát.
A funkció nélküli fülkék félkörének elegáns vonalvezetésű, szimmetrikus formavilágú kagylódíszei (05) jól illenek ebbe a környezetbe, akárcsak az ereszpárkány a gyámkövekkel, környezetében további tojásléc frízekkel, rozettákkal. Feltétlen szeretném itt felhívni a figyelmet a csatornákon ritmikusan ismétlődő, egyszerű, növényi formákra emlékeztető motívumokra, amelyek számomra a legapróbb részletekig terjedő, átgondolt és igényes kivitelezés jelei.
Akik a fentiek után azt hinnék, hogy ezt a homlokzatot csupa klasszikus, szimmetrikus, nyugalmat, kiegyensúlyozottságot tükröző díszítőelem uralja, azoknak szíves figyelmébe ajánlom azt az oroszlánfejes, szalagdíszektől ékes domborművet (08), amelynek központi részén egy megdőlt, a szimmetrikus kompozíciót alapvetően megbontó korinthoszi fejezetet, alatta pedig az építészet, épületszobrászat eszközeit fedezheti fel a figyelmes néző. Valahol azt olvastam, hogy a reneszánsz kori művészek, később a manieristák rájöttek arra, hogy a túlzottan, kínosan őrzött egység, a hibátlan kivitelezés nemcsak fárasztó, hanem olykor egyenesen bántó, idegesítő lehet. Ezt ellensúlyozandó előre megfontolt szándékkal hibásnak, nem odaillőnek tűnő megoldásokat is becsempésztek alkotásaikba.
De jó lenne, ha majd egyszer eljutnánk oda, hogy nemcsak kisajátítani, használni, lelakni tudjuk ezeket a jobb sorsra érdemes, figyelemre méltó építészeti megvalósításokat, értékeket, hanem felelősséget is éreznénk irántuk. Ahogy a lepattogzott vakolatot, a beázások nyomait, a tönkrement ablakkereteket, a kopott festést, az igénytelenül, felületesen, utólag elhelyezett huzalokat, a koszos ablakokat, rozsdás csatornákat és zászlótartókat nézem, még nagyon messze állunk ettől.
