PÁSZKÁN MIHÁLY: BÁDOGGÓLYA
A múvész 1952-ben született Szatmárnémetiben, iskolai tanulmányai egy részét is itt végezte, Nagybányán érettségizett, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben szerzett diplomát. Pályakezdőként két évet a Szatmár megyei Vámfaluban dolgozott, ezt követően egy szatmári faipari szövetkezetnél volt tervező. Közben számos feladatot vállal: bútort tervez a szatmári művészeti galériák részére, részt vesz a Dacia/Pannonia szálló felújítási munkálataiban, mozaikképet készít a M. Eminescu Nemzeti Kollégium előcsarnokába valamint festett gipszből faliképet a 10-es számú Iskola számára. A fentiek mellett két egyéni tárlatot rendezett és részt vett a szatmári művészek csoportos kiállításain. 1990-ben települt át Németországba, ahol 1997 és 2004 között Frankfurtban modellkészítőként dolgozott, 2004-től betegnyugdíjas.
Németországban 12 egyéni tárlatot rendezett, több közös képzőművészeti és fotóművészeti tárlaton szerepelt a munkáival. A nai napig rendkívül aktív tevékenységet fejt ki a képzőművészet területén, termékeny, kísérletező, önmagát több műfajban is kipróbáló művész, alkotásai kapcsán kulcsszóként említhető a metamorfózis. Az emberi, állati, ipari formák olyan sokatmondó ötvözetére, képi szimbiózisára gondolok itt elsősorban, amely általában soha nem látott, fantázia szülte, de minden esetben kortárs képi üzeneteket hordozó lények megjelenítéséhez vezet.
Egyik „arcképeket” tartalmazó sorozata a képzőművészet nagyjait, mint bagolyformájú lényeket mutatja be a 19. század végétől napjainkig. Nem könnyű feladat, már a kiindulópontban fontos, hogy aki ilyen jellegű megjelenítésre szánja magát, annak nem elég általánosságokra, közhelyszerű sémákra szorítkoznia, hanem a kort kell alaposan ismernie, hiszen végtelenül változatos utakat, kifejezésmódokat, erőfeszítéseket mutat be. Szó esik itt posztimpresszionizmusról, expresszionizmusról, naiv, illetve absztrakt festészetről, konstruktivizmusról, kubizmusról, dadaizmusról, realizmusról, szürrealizmusról, akció művészetről, pointillizmusról, minimalizmusról, konceptuális művészetről és még sok mindenről.
Pászkán Mihály többek között kiváló fotós. A digitális fényképezés elképesztő méretű, gyors elterjedésének köszönhetően másodpercenként a felvételek milliói készülnek térségünkben is, ennek ellenére nem állíthatjuk, hogy napjainkban sokkal több művészfotó születik, mint mondjuk 30-40 éve. A minőség ellentétben a tévhittel nem a mennyiségtől, a készülék márkájától, a technikai tudásunktól, esetleg a téma különlegességétől vagy a véletlentől függ, hanem attól, hogy van-e kialakult ízlésvilágunk, el tudjuk-e választani a lényegest a lényegtelentől, tudunk-e úgy látni és láttatni, ahogyan mások nem? Pászkán Mihály egyszerűnek tűnő, még az úgynevezett festői témák látszatát is reflexszerűen, magától értetődően kerülő felvételeiről olyan hiteles, meggyőző, egységes életérzés sugárzik, amelyet szemlélve bármelyikünk önmagára lelhet ebben az elidegenedő harmadik évezredi világban.
Mostani számunkban közölt sorozatának a címe: Bádoggólya. Ez 2006-ban készült, 14 ceruzarajzból áll, és ugyanaz a korunkra jellemző életérzés hozta létre, mint a Motoros-bagoly, Bádogmadár, Struktúrák sorozatokat. Rokoníthatóak ezek az alkotások a művész hetvenes években készült gépmadaraival, baglyaival. A technika, az anyag sokszínű, hiszen a ceruzarajztól a lenyomatig, a színezett domborművektől a számítógépes grafikáig, kisfilmekig különböző megoldásokat alkalmazott a művész ahhoz, hogy üzenete minél közvetlenebb, direktebb, korszerűbb módon jusson el a nézőhöz.
Mit üzen ezúttal nekünk Pászkán Mihály? Megítélésem szerint azt, hogy a naponta megújuló technikai „csodák” hálójában kétségbeesetten vergődő embernek egyetlen esélye a túlélésre, ha megőrzi, óvja, védi természetes, vele született érzéseit, ösztöneit, természeti környezetét. Ez az alkotói világ, közlésmód semmi mással össze nem téveszthető, korszerű, egyedi, öntörvényű, hiteles, ezért osztom meg örömmel a Sugárút olvasóival.
