Az alábbi információkat a Szatmárnémetiben kiadott, kéthetente megjelenő Rendőri Lapok (forrás: Hungaricana) 1904-es számaiból tallóztam. A lapot Tankóczi Gyula főkapitány felügyelete alatt a hivatal tisztikara állította össze, kizárólag a főkapitányi hivatal vezetősége és rendőrlegénysége számára készült. A rendőrség kötelességei közé tartozott, hogy a lapokat szám szerinti rendben megőrizze, időnként ellenőrzésre bemutassa, és a lapok tartalma alapján feltett kérdésekre tudja a helyes választ, vagyis egyfajta állandó tanulási, továbbképzési, informálási szerepet töltött be a maga idejében.
Milyen ember a rendőr?
Nagyok, szinte teljesíthetetlenek voltak az elvárások már 110-120 éve, más kérdés, hányan feleltek meg ezeknek. Csak az lehetett rendőr, aki éjt és napot a szolgálatnak szenteli, nem írósztal mellől, hanem minden irányban való folyamatos figyeléssel szolgálja a közrendet és a közegészségügyet. Megszakítás nélkül törekszik a tudás és általános ismeretek megszerzésére, minden körülmények között igazságos és lelkiismeretes, de egyben határozott és erélyes. Mellőz minden ok nélküli erőszakot, megfélemlítést, durvaságot, és mindezek mellett természetesen megvesztegethetetlen.
Feladatok, intézkedések
Feladat volt többek között a pénztári hivatal rendszeres éjjeli ellenőrzése. Ez a régi városháza épületében kapott helyet, a püspöki palota mellett. Minden rendőrnek kötelessége volt szolgálati ideje allatt többször is betekinteni a megvilágított helyiségbe.
A sertés vásár tilalmának betartása a sertésvész miatt szintén állandó rendőri ellenőrzést, a rendelet semmibe vételekor intézkedést igényelt.
Szatmárhegyen egy veszettséggyanús kutya – miután megharapott négy embert – megszökött, ezért a helység területén 40 napig tartó ebzárat rendeltek el.
Mivel a városban használt bérkocsik nem voltak elég tiszták, jó állapotúak, több ellenőrzést is tartottak. A vizsgálat után Dirle László, Belényesi Károly, Tóth Gáspár, Kodra János, Paládi József és Imre János dicséretben részesült, a rendőrség szerint elsősorban ők érdemelték ki a lakosság bizalmát.
Mivel a város területén található állatoknál megszűnt a száj- és körömfájás, emgedélyezték a szarvasmarha és juhvásárok megtartását, de külföldre a fenti állatokra még nem állítottak ki marhalevelet.
Belügyminiszteri rendelet érkezett a templomok közelében lévő korcsmák és pálinkamérések ellenőrzésére. Ezeknek az istentisztelek és körmenetek ideje alatt megtiltották a nyitva tartást.
Rendőri feladat volt a hivatalos értesítések kézbesítése is, amelyet lehetőleg személyesen a címzettnek kellett átadni. Izraelita vallásúaknak szombaton idéző végzést nem közvetíthettek.
Az őrszemek váltásánál, csak a váltó szemmély megérkezése és a szolgálat hivatalos átadása után engedélyezték az őrhely elhagyását.
A tifuszjárvány megelőzésére, megfékezésére az utcákat, tereket, árkokat és udvarokat folyamatosan takarítani kellett, ennek ellenőrzése is a rendőrség, csendőrség feladata volt.
Néhány példa rendőri intézkedésekre, eljárásokra
Rendőri nyomozás indult a 22 éves Szaszarán Mária, Vetés községi cseléd ellen, aki feltörte gazdája szekrényeit és 80 koronával valamint ruhanemükkel megszökött.
Balvinczki József, Kinszler Endre és Weisz Nóé csavargókat a rendőrség öt lopott libával fogta el, bűnvádi eljárás indult ellenük.
Klein József 24 éves kárpitos a feleségétől 1500 koronát sikkasztott, és a pézzel Amerikába szökött. Ellene elfogatási parancsot bocsátottak ki.
Bozsvai János és Scheppel József asztalos tanulók nagyobb mennyiségű galambot loptak, emiatt büntető eljárást indítottak.
Jegyzetek régi idők hóhérairól
A Rendőri Lapokban olvasható, hogy hajdanán így díjazták Darmstadt-ban (Németország, Hessen tartomány) a hóhért: Gonosztevők olajban főzése: 48 korona. Élő ember felnégyelése: 30 korona. Lefejezés: 36 korona. Akasztás: 20 korona. Boszorkány megégetése: 28 korona. Az akasztófa hátra, homlokra, vagy arcra égetése: 10 korona. Orr, fül levágása: 10 korona. Itt az árkülönbségek valószínűleg a kivégzés, büntetés körüli nehézségekből adódtak.
Sanson Henry francia hóhér nagy adósságot halmozott fel, hogy megfizesse, zálogba tette a guillotint, ami a francia állam tulajdona volt. Ezek után kivégzéshez rendelték, de ehhez munkaeszközét, a guillotint nem kapta vissza. Végül az állam fizette ki helyette a 4000 franknyi adósságot, hogy végre tudják hajtani a halálos ítéletet.
Sztrájk
A városiasodó, iparosodó Szatmárnémetiben a múlt század eljén egyre gyakoribb volt a munkabeszüntetés, mint a tiltakozás eszköze. Ezt egészségtelen mozgalomnak tekintették, amellyel a sztrájoklók másoknak tetemes kárt okoznak, és amelyet társadalmilag és büntetőjogilag meg kell torolni. A belügyminiszter ezzel kapcsolatban a legszigorúbb eszközök felhasználását rendelte el. A kereskedelemügyi miniszter azt is megjelölte, hogy kikkel szemben kell eljárni. A cél a teljes személyi és vagyoni biztonság szavatolása, a terrorisztikus cselekedettekkel szembeni védelem és azoknak az elemeknek az eltávolítása, akik a munkásokat törvénytelen cselekedetekre csábítják.A lapok beszámoltak a sztrájkok történetéről és a 19. századvég nagy munkabeszüntetéseiről Európában. Néhány példa: Németországban 1893-ban 26 iparágban116 sztrájk volt, amelyeken összesen 9536-an vettek részt, az egész 508 héten át tartott. Angliában 1892-ben 700 sztrájkban 355799 munkás vett részt, hatalmas veszteséget okozva ezzel a gazdaságnak, de nagy sztrájkokról szamoltak be a lapok Ausztriában, Franciaországban, az Egyesült Államokban és még sorolhatnám.
Új bérkocsi szabályok
A múlt század elején 20 kétfogatú és 5 egyfogatú bárkocsit engedélyeztek Szatmárnémetiben. A főkapitánynak jogában állt a nem megfelelő szolgáltatók engedélyének visszavonása és helyükben újak felvétele. Már akkor szabott tarifákkal dolgoztak: a kétlovas kocsi egész napra 10 koronába került, fél napra 6 korona volt, egy órára 1 korona 60 fillér. A tarifa távolság, célpont szerint is meg volt szabva: színházba, táncmulatságba menet-jövet 1 korona 20 fillér volt, ugyanennyit fizetett az is, aki a méntelephez, gőzmalmokhoz, téglagyárakhoz ment egyfogatúval, a kétfogatú ugyanoda már 2 koronába került. A kétfogatú bérkocsi a vasúthoz 1 korona 40 fillérbe került.
Csendőrség
A lap a csendőrség hatásköréről, szolgálatáról is tájékoztat. E szerint „a csendőrség a közbiztonsági szolgálat teljesítésére rendelt katonailag szervezett őrtest, miből következik, hogy katonai és fegyelmi tekintetben, továbbá mindennemű személyi ügyeikben saját előljáróik, felsőbb fokban a m. kir. belügyminiszternek vannak alárendelve.”
Szolgálati szempontból a várost négy körzetre osztották, a körzetek ellenőrzését egy-egy tizedes irányította: Óvári Sándor, Király Károly, Török János és Szarvadi Pál.
Koldulás
A hideg idő beálltával megszaporodtak a városban a koldulók. Őket próbálták elszállásolni, ellátni meleg szobákban, de a jelenséget így sem sikerült visszaszorítani, megszüntetni, ami azért volt aggasztó, mert a koldulással párhuzamosan a lopások száma is nőtt. Aktuálissá vált tehát egy szegényház létesítése, akkoriban úgy gondolták, hogy csak ez lehet gyökeres megoldás.
Karácsonyi kántálás
A lapot olvasva azt is megtudhatjuk, hogy a múlt század elején ez a szép, vallásos szokás kezdett elfajulni, sokak számára kereseti, sőt lopási lehetőséggé vált, amiért rendőri felügyeletre volt szükség, vagyis kántálni csak a megbízható emberek részére előzőleg kiadott engedéllyel, rendőri kísérettel lehetett. Akkoriban a rendőrség figyelme ilyen apróságoknak tűnő részletekre is kiterjedt.
A múlt század elején természetesen jóval kisebb volt a város, és minden közszolgálatot teljesítő ember számára kötelező volt annak alapos ismerete. Tankóczi Gyula nem csak főkapitány, az Iparos Otthon építésének egyik kezdeményezője, hanem a Satu-Mare város tükre monográfia (1936) szerzője, a két világháború közötti véndiáktalálkozók egyik szervezője. Nagybátyámtól – aki a talákozók meghívóinak szétosztásánál segédkezett – tudom, hogy fejből, név szerint ismerte nemcsak a meghívottakat, de a lakcímüket is.
Szatmárnémetinek nem egy, hanem sok ilyen jól tájékozott, elkötelezett vezetője volt az idők során, emléküket, követendő példájukat sokan máig őrzik. Nem azért emlegetjük ma is Kiss Gedeont, Vajay Károlyt, Hérmán Mihályt, Böszörményi Károlyt, Papp Gézát és a többieket, mert ez valakiknek az érdeke, hanem azért, mert a közszolgálat hiteles példaképei. Persze megértem, annak, aki csak véletlenszerűen vagy érvényesülési vágyból sodródott, került ide, mindez semmit sem jelent.
