Szatmári magyar feliratú csatornafedelek

Sokan, sokszor, sokat foglalkoztok a városi úthálózat, csatornahálózat, telefonhálózat kiépítésével, a villanyvilágítás, tömegközlekedés bevezetésével az első folyamatosan rendbe tartott, tisztított szatmári közkutaktól, a vízvezeték hálózat kiépítésével. Legutóbb Dancu Pál írt a szatmári vízhálózatról (Apa Sătmarului), vízművekről könyvet, Erdei Péter a Szatmári Villamosművek történetéről jelentetett meg egy kis kötetet (Volt egyszer…a Villanytelep), Boór Béla előadást tartott A vízvezeték és csatornázás tengeri kígyója a dualizmus korában címmel, de számos, többé-kevésbé közismert adatot találhatunk erről a különböző kismonográfiákban, városismertetőkben, jegyzetek, cikkek formájában is többen értekeztek erről. Kevesen tudják már, hogy a Sugárutat egykor kettéválasztó, virágokkal beültetett földsávnak mi volt a valódi szerepe. Ez alatt húzódtak a különböző csatornák, kábelek is, így a javítások, cserék, beavatkozások alkalmával nem kellett az út burkolatát feltörni, eltávolítani. Szatmárnémeti városiasodása, felzárkózási kísérletei, olykor hősies erőfeszítései a fent említett területeken legalább olyan figyelemre méltóak, kiemelkedő fontosságúak, mint az építészeti, művészettörténeti, kultúrtörténeti megvalósítások.

Természetesen érdekelt a dolog technikai, várostörténeti része is, de megítélésem szerint sokkal egészségesebb, ha ezzel inkább a szakemberek foglalkoznak. Szakmámból adódóan számomra a fentieknél fontosabb volt a különböző csatornafedelek díszítése, formai változatossága, felirata, fellelési helye. Évek óta fotózom ezeket idehaza és a külföldi útjaim alkalmával, de küldenek különböző csatornafedelekről fotókat a barátaim, ismerőseim is. Így az évek során 58 könyvtárban több, mint 400 olyan csatornafedélről készült fotó gyűlt össze, amelyek nem világhálós tallózások eredményei, hanem a helyszínen készítettem, illetve készítették és küldték át közlésre az ismerőseim, barátaim.

Vannak képeim Angliából, Ausztriából, Csehországból, Dániából, Gibraltárból, az Egyesült Államokból, Egyiptomból, Horvátországból, Izraelből, Japánból. Kanadából, Litvániából, Macedóniából, Németországból, Portugáliából, Svédországból, Szlovákiából és még sorolhatnám. Természetesen folyamatosan fotózom a magyarországi és romániai csatornafedeleket is. Vannak felvételeim szegedi, budapesti, debreceni, egri, miskolci, sárospataki csatornafedelekről, hasonló felvételek tucatjait készítettem Nagybányán, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Zilahon, Nagykárolyban, Gyulafehérváron és még hosszan sorolhatnám.

Az utóbbiak közül magától értetődően kiemelt szerepe van számomra a szatmáriaknak, amelyek közül néhány a felirat tanulsága szerint nem Szatmáron, néhány pedig nem Romániában készült. Elég gazdag a formai változatosság is. A legtöbb kör alakú, de vannak ellipszis, négyzet, téglalap alakúak is. A méret is változó, hiszen a gázvezetékek apró kör alakú öntöttvas fedeleiktől a telefonkábelek méretes korongjaikig itt is változatos a kínálat.

Ez a kis írás, meg a fotók gyűjtése, közzé tétele nem adhat teljes képet, megítélésem szerint arra jó, hogy emlékeztessen, érdemes néha a lábunk elé is nézni, hiszen akadnak ott is helytörténeti, esztétikai szempontból is érdekes, figyelemre méltó látnivalók.

Ezek közül ezúttal néhány magyar feliratú, kevésbé ismert csatornafedelet szeretnék bemutatni. Ma már nagyon kevés van, a város különböző pontjain, a korzón, a Szent István /P-ta Eroii Revoluției téren, a Sugárúton és még néhány helyen találkoztam velük. Volt olyan négyzetalapú, magyar feliratú csatornafedél is, amit Kiss Árpádtól vettem át. A Princz testvérek öntöttek magyar és a két világháború között román feliratú csatornafedeleket. Ezek túlnyomó többsége Szatmárnémetiben készült, de van a városban budapesti gyártmányú is, az itt reprodukáltat Prister vagy Brister György üzemében öntötték.

A közelmúltban újra megjelentek a városunkban magyar, illetve háromnyelvű városcímerrel díszitett csatornafedelek, ezeket valószínűleg nagyváradi, csíkszeredai példák inspirálták. Az itt közölt csatornafedelek pontos helyét csak azért nem jelöltem meg, mert nem szeretnék ötleteket adni az ilyen-olyan gyűjtőknek.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.