Szatmári szecesszió

A szatmári szecesszió kiindulópontja, iskolapéldája a Pannónia/Dacia szálló épülete. Hatása rövid időn belül érezhetővé, tapinthatóvá vált a város építészetében.

A Kossuth-kert/Grădina Romei közelében két szép, részben szecessziós díszítésű magánházat figyelhetünk meg. Ezeket Princz József és Ármin gépészmérnökök, gyárosok építtették a 20. század elején. Érdekes, hogy a zsidóság Szatmáron is hamar megszerette és felkarolta ezt a keleties ízlésvilágához közel álló stílust és nem csupán lakóházaikon, de templomaikon is megfigyelhetünk néhány elemet a szecesszió ornamentikájából.

Szecessziós homlokzatot többet is láthatunk a Hám János/Horea, a Várdomb/Decebal utcában, az Attila utcán/B-dul Traian, a Széchenyi/str. 1 Decembrie 1918 utcában, a Rákóczi/M. Viteazul, Ady Endre, Honvéd/Unirii, Wesselényi/Wolfenbüttel utcában. Ezek az épületek a legritkább esetben képviselik szerkezetileg is a szecessziós stílust, gyakran csak a homlokzatukon látható díszítőelemek; vasrácsok, kapuk, zárópárkányok díszei utalnak erre az ízlésvilágra.

Itt is sok az áthatás, több épületre jellemző a stílusok keveredése. Sokan a szecessziós épületek közé sorolják az Iparos-Otthon, az „atlaszos ház” vagy a „fehér ház” épületét. Megítélésem szerint ezek eklektikusak, bár a szecessziós elemek jelenléte tagadhatatlan, és a határvonalak nehezen húzhatóak meg. Nagyon változatos és gazdag ez a motívumvilág, érdemes lenne összegyűjteni hányféle stilizált növény, virág, antropomorf vagy zoomorf forma látható a szatmárnémeti épületeken.

Kedvenceim egyike a Hunyadi/Corvinilor utca sarkán, a Kossuth-kert közelében álló szecessziós homlokzatú százéves bérház. Az Ady Endre utcában felhívnám a figyelmet egy kevésbé feltűnő, de annál szebb, fából készített hullámos vonalvezetésű záró párkányra. Ezek a sérülékeny, ritkuló díszek is megérdemelnek egy kis figyelmet. A szecesszió tehát ezt a városrészt sem kerülte el, az egyik családi házon látható egy ilyen stílusú, gyönyörű homlokzati dísz.

Valahányszor a Kölcsey/Iuliu Maniu utca végén járok, megállok, hogy megnézzem annak a sarokháznak a homlokzatát, amelyben a virágüzlet működik. Ezen egy félkörös mezőbe illesztett, kivételesen gazdag motívumvilágú dísz látható, a felület központi eleme a címerpajzsformára emlékeztető kartus, amelyet levelek, virágok, ágak, gyümölcsök kifinomultan bonyolított rendszere övez. Azt gondolom, hogy ez a túláradni kész, de rafinált eszközökkel, stilizálással, kompozíciós megoldásokkal, szimmetriával mégis féken tartott tobzódás a szecessziós díszítmények egyedülálló varázsának titka. Azért tetszik, mert kimondatlanul is ember és természet megbonthatatlan egységét hirdeti úgy, hogy ezúttal az évezredeken át formálódó rendszereinket, szabályainkat — bár rövid időre és esetlegesen — ruházzuk át, kölcsönözzük a természetnek.

Szecessziós díszítésű kapuk, lépcső- és erkélykorlátok is találhatóak a városban. Az egyik Princz ház bejáratánál egy gyönyörű vaskapu hívja fel magára a figyelmet. Talán kifogásolható ennél a díszítőművészeti alkotásnál a tökéletes szimmetria, de ezen belül bőven kárpótolja a nézelődőt az a jórészt növényi eredetű motívumvilág, amely még a jelentéktelennek tűnő részleteknél is tartogat meglepetéseket. Olyan ritmusok rendszerével találkozhatunk ezen a felületen, amely a vonalak és formák keleties burjánzása ellenére sem nélkülözi a rendet és az ennek is köszönhető egységes összhatást.

A szatmáriak egyszerűen Posta utcának nevezik a Bethlen Gábor/Gen. Averescu utcát, hiszen ide nyúlik a békebeli években épült egykori főposta épülete, amelynek egy részében a román állambiztonsági szervezet rendezkedett be. Akad itt is néhány látnivaló, bár a legtöbb központ környéki szatmári utcához képest meglehetősen szegényesnek tűnik. A Bercsényi/Coşbuc utcai sarkon zsindelyborítású tornyocskával hívja fel magára figyelmet egy hozzávetőlegesen százéves bérház. Népies vonások keverednek az épületen a szecessziós stíluselemekkel, külsejének hangulata a békebeli évek polgári ízlésvilágát tükrözi. Nagyon szépek, egyediek az épületen látható növényi motívumokkal díszített ablakszemöldökök, de a legmutatósabb részlet a bejárati ajtó, amelynek játékos vonalvezetésű, szecessziós védőrácsa a toldalékként később ide helyezett zászlótartó, postaláda, csengő, kaputelefon ellenére is elegáns, hangulatos.

Több alkalommal írtam eddig a Várdomb utcai zsinagóga jelképeiről. Számomra igazán izgalmas, összetett, vegyes motívumvilágú a kisebb templom, kápolna, amelyen a kötelező zsidó jelképektől a héber feliratig még nagyon sok, számunkra, keresztények számára is jól ismert díszítőelem köszön vissza. Ilyenek a szecessziós vonalvezetésű záró párkányok, a kompozit fejezetű falpillérek, a stilizált kagyló motívum, az ívsor fríz, a meander motívum, az alattuk látható kartusok és még sorolhatnám. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az ortodox izraelita építészetre a mereven hagyományőrző ornamentika a jellemző, ezt úgy tűnik az imént idézett példa is cáfolja.

A Várdomb utcai Delmann ház a múlt századforduló táján épült, díszítményei, erkélyei gazdag, döntően növényi ornamentikája egyértelműen ennek a kornak az ízlésvilágára, a szecesszióra utal. Valahányszor arra járok, engem egy olyan hölgyre emlékeztet ez a homlokzat, akit ódivatú, agyondíszített kalapjával, földig érő, álig zárt csipkedíszes selyemruhájával, gombolós, mérsékelten magasított, finom bőrből készült, keskeny orrú cipellőjével, rojtos napernyőjével egy véletlen folytán végleg itt felejtettek. Pedig ez a szépség, igényesség nyilvánvalóan létezett, amellyel talán csak a Széchenyi/1 Decembie 1918 utca bérháza — az egykori polgármesteri hivatal épülete — vetekedhet városunkban. Ha valaki időt szán arra, hogy a kopott, sivár bejáraton keresztül belépjen a Delmann házba, nem csalódik, mert a lépcsőfeljáróban egy rendkívül szép, egyszerűségében is mutatós korláttal találkozhat, amelynek kifinomult ritmusa különös érzékenységről, a homlokzat díszítményeihez méltó igényességről, játékosságról árulkodik.

A Tisztviselőtelep leghosszabb utcáján, a Vajay/G. Georgescu utcán is számos szép ablakkeret, homlokzati dísz, füzérdísz, figurális motívum látható. Régi ismerősként köszön vissza egy ablakszemöldök, amelyen két kisgyerek, puttó koszorúdíszt tart. Egy Madách utcai földszintes magánházon találkozhatunk ehhez hasonlóval, a különbségek abból adódnak, hogy ezúttal a gyerekek csak félig látszanak, a felület üresen maradt részét pedig lendületesre mintázott levélkötegek takarják. Az ablakok közötti mezőben a Sas/Tabajdi patikán látható geometrikus formákból kialakított díszítősorokhoz hasonló megoldásokat fedezhetünk fel. A párhuzamok keresése az első látásra gyakran azonosnak tűnő, de valójában ötletesen variált alapmotívumok formai gazdagságára hívja fel a figyelmet. Egyelőre nincsenek pontos, megbízható információim arról, hogy a Popp/Papp Aurél által a két világháború között alapított DAC kerámiagyár milyen mértékben vette ki a részét épületdíszek tervezésében, kivitelezésében, sokszorosításában, de vitathatatlan tény, hogy működésének pár éves időszakában jelentősen megugrott az egyedi megoldású, az átlagtól elütő formavilágú díszítmények száma térségünkben.

A Honvéd/B-dul Unirii utca jobboldalán látható a Neumann ház, amelyben évtizedekig a város peremvidékén lakó gyerekek számára elemi iskola működött, ezért nevezték az itt lakók az épületet nemes egyszerűséggel „nájmon iskolának”. Homlokzata szecessziós jellegű díszítményekkel gazdagított, ilyen motívumokat fedezhetünk fel az ablakokat elválasztó falpillérek fejezetein, a záró párkány alatti sávon, illetve az ablakszemöldökökön.

Megérdemelnek egy kis figyelmet még a mai elhanyagolt állapotban is azok a múlt századfordulós, szecessziós erkélyek, amelyekből sétánk során többet is láthatunk az Árpád/Vasile Lucaciu utcán. Ezeknek általában legömbölyített erkélylemezük van, növényi ornamentikájú korlátjuk felső peremére is a játékos vonalvezetés a jellemző. Ha valaki alaposan szemügyre veszi a kovácsoltvas alkotóelemeknek a szimmetrikus elrendezés ellenére is érvényesülő mozgalmasságát, felfigyel a geometrikusan merev és a lágyan ívelő vonalak harmóniájára, azt minden bizonnyal néhány perc erejéig magával ragadja a látvány.

Régóta keresem azokat a műhelyeket, amelyekben ezek a lépcső-, erkélykorlátok készülhettek, néhányra a Szamos napilap százéves számaiban, a hirdetések között bukkantam rá. Az 1919. január 5-i számban azt olvastam, hogy a Kölcsey/Iuliu Maniu utca 14. szám alatt található műhelyt — amelyben vaskapukat, rácsokat, vaskerítéseket is készítettek — Dahlström Géza vette át. Ugyanitt olvashatunk a Vadnay testvérek kerékgyártó és kovács műhelyéről, amely régebben a Morgenthal utódai nevet viselte, és a Várdomb/Decebal utcában volt. Az 1919. április 15-i számból megtudjuk, hogy a Báthory/Martirilor Deportaţi utca 20. szám alatt Nusbecher Menyhért új bádogos műhelyt nyitott.  Nagy József 1922. március 3-án szerelési és lakatos munkákat vállalt a Deák tér/P-ţa Libertăţii 9. szám alatt működő, villanyerőre berendezkedett műhelyében.

A Wesselényi/Wolfenbüttel utcában látható egy szép, szecessziós díszítésű monogramos vaskapu, amelynek külön varázst kölcsönöznek a hajlékony szárú, ritmikusan ismétlődő levelek.

A szatmáriak többsége az Ana Ipatescu utcát Erzsébet királyné néven ismeri, de volt Bariţiu, Ion Brătianu utca is. A legelején, a baloldalon látható emeletes bérház jó százéves épület, homlokzatán bőven találunk szecessziós elemeket. Ilyenek az ablakszemöldökök, ablakkönyöklők, a záró párkány, de jellegzetesen szecessziós vonásokról tanúskodik a záró párkány fölötti, merészen ívelt, szimmetrikus épületelem is, amely megkoronázza, kiemeli a ritmikusan tagolt homlokzatot.

Az egyik kedvencem ezen az utcán egy bejárati ajtó, amely a maga hivalkodástól mentes egyszerűségével, szimmetrikus elrendezésével, visszafogottan is választékos motívumvilágával, meggyőzően, hitelesen alkalmazkodik a kisvárosi lét kereteihez, életkörülményeihez, minden álromantikától, titokzatosságtól, magamutogatástól mentesen derűs, otthonos, igényes, meghitt hangulatot közvetít.

A fentiekben helyszűke miatt csak néhány példát ragadtam ki városunk gazdag és változatos szecessziós örökségéből, de talán ennyi is elegendő ahhoz, hogy figyelmeztessen: vannak értékeink, olyan homlokzatok, amelyek egyéni jelleget, karaktert kölcsönöznek a megyeközpontnak, és ezek megőrzése, tovább adása a mi feladatunk. Szatmárnémeti jellegét ugyanis nem a tömbházaknak vagy az alapformákat ismétlő, egymáshoz is bántóan hasonlító, újsütetű templomainak, iroda- és üzletházainak, banképületeinek köszönheti, hanem azoknak a természetes módon megjelent és kisebb-nagyobb átformálásokkal gyökeret eresztett stílusoknak, amelyek felénk meghonosodtak. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy felismerjük, a globalizációval ezek a jellegzetességek, személyi jegyek felértékelődnek, csak más formában, hangsúllyal, mint a régi kávédarálók, rézmozsarak, telefonok vagy írógépek. A karakteres városkép ugyanis nemcsak nosztalgikus merengések, emlékezések tárháza, kiindulópontja, hanem önazonosságunk, hovatartozásunk, múltunk tanúja, tehát egyben jelenünk és jövőnk forrása is.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.