Tankóczy Gyula városismertetője: Satu-Mare képes tükre (Presa Liberă, Satu Mare, 1936) fontos dokumentuma a két világháború közötti időszaknak. A mindössze 216 oldalas könyv, monográfia tartalmaz várostörténeti adatokat, bemutatja a fontosabb intézményeket, vállalkozásokat, egyházakat, gyárakat, kulturális, karitatív létesítményeket, személyiségeket. Van benne térkép, részletes telekkönyvi kivonat, telefonos előfizetők névsora, tartalmazza az utcák román és magyar nyelvű elnevezéseit, Szatmár megye községeit is és bemutatja az itt működő politikai pártokat is.
Megítélésem szerint rendkívül értékes a kötet képanyaga, ami az akkori fotós és nyomdatechnikai lehetőségekhez mérten nem szerény teljesítmény. Nagyszabású, alapos utánajárást, összeköttetéseket igényelő vállakozás lehetett ez a maga idejében. A szerző nyugalmazott rendőrfőkapitány, aki a megjelenés évében ünnepelte az 50 éves érettségi találkozóját, vagyis 68-69 éves, tapasztalt, Szatmárnémetit alaposan ismerő, köztiszteletben álló személyiség.
Egyházak, remdházak, iskolák, konviktusok
Az egyházak közül az ortodox, görög katolikus, római katolikus, református egyházat, a két izraelita hitközséget (ortodox, stausquo) említi, valamint a Hetednapot Ünneplő Evangéliumi Adventisták Egyházát, az Evangélikus Egyházközséget és a Baptista Gyülekezetet sorolja fel. Foglakozik a felekezeti, római katolikus és református iskolák történetével, megemlíti még az Állami Felső Kereskedelmi Iskolát, a Román Leánygimnáziumot, a M. Eminescu Líceumot valamint a Papnevelő Intézetet. Szó esik itt a Püsköki Konviktusról valamint a Református Főgimnázium Internátusáról is.
Állami és városi hivatalok
Elsőként a Prefektusi Hivatalról írt, amelynek ezidőtájt emelt épületében jelenleg a Megyei Múzeum működik, ezt követi a Kereskedelmi és Iparkamara, a Vasúti Pálya Fenntartási Felügyelőség, a Folyam-mérnöki Hivatal, Állami Erdészeti Hivatal, Állami Betegsegélyező, Munkaügyi Felügyelőség, Posta és Távirda, Telefon Társaság, Törvényszék, Rendőrfőkapitányság, Pénzügyigazgatóság, Városháza, Igazságszolgáltatás.
Közművelődés, jótékonyság
A szerző itt legelőször a városi színházat, valamint az Astra és Urania Mozgószínházakat mmtatja be. Ezt követi a Polgári Társaskör, az Iparos Otthon, a Lórántffy Zsuzsanna Egyesület, a Román Nemzeti Ház, a Római Katolikus Legényegylet, a Lucaciu Vasile Énekkar, a Németi Református Énekkar, az Astra Román Közművelődési Egyesület, a Kölcsey Kör, Vegyeskarok, Hildegárda Kórus, Újmajori Dalárdák, Oltáregyesület, Katolikus Karitász, a Jótékony Nőegylet, A Görög Katolikus Román Nőegylet, a Városi Aggmenház, a Vöröskereszt Egyesület, a Görög Keleti Nők Oltáregyesülete, a Római Katolikus Leányklub, a Szent Erzsébet Asztal, a Római Katolikus Leányklub, az Izraelita Jótékony Nőegylet és Népkonyha, a Zsidó Árvagondozó, a Zsidó Kisiparosok Egyesülete, Aggmenháza, a Zsidó Kórházegyesület, az Iparos Otthon és az Iparos Olvasókör Aggmenháza.
Gyárak, üzemek
Hírdetésekre a könyv kiadásához anyagi meggondolásból is szükség volt, de ez nem vont le semmit Tankóczy munkája értékéből, sőt újabb információk tucatjaihoz juttatta az olvasót.
Hírdettek a bankok (Banca Românească S.A., Banca Economică S.A., Casa Noastră S.A.) és a kisebb gyárak, valamint a malmok is, a nagyobbakról ugyanis, mint a Ceramica Cserép és Téglagyár R.T., Bőrgyár és Vegyi Ipar R.T., Princz Testvérek Vasöntőde, Gép- és Edénygyára, Szövőipar és Kereskedelmi Részvénytársaság, Unio Vagongyár stb. részletes, képes bemutatót találunk a kötetben.
A hírdetésekből megtudhatjuk, hogy volt a városban Parafa és Fa- Dugógyár, Erzsébetmalom és Olajgyár, László Malom, Industria Textilă Ardeleana, Reiter Béla és Fia Csokoládé és Cukorka Gyára, Kósa Bertalan Utódai Cég, Gyertyagyár, Lomas Fűrésztelep, szeszgyár, harisnyagyár, betongyár, szappangyár, likőrgyár, szikvízgyár, ecetgyár, cipőkrémgyár, szövőgyár, bőrfeldolgozó telep és sorolhatnám
Szolgáltatások
Széles skálájú, változatos a kínálat ezen a területen is a kárpitos különlegességektől az antik tárgyak vételéig, temetkezési vállalatoktól tisztító manufaktúrákig, szállítási vállalatoktól rádiók és mechanikai eszközök javításáig, rézöntésig sok mindent hírdettek a szatmári vállalkozók. Több biztosító társaság működött a városban, volt svéd szabóság, műköszörűs, vulkanizáló műhely, nemzetközi szállítási vállalat, kék karton kelmefestő és vegytisztító, sorsjegyárús, rendelésre készítettek ostornyeleket, porolókat, lovagló pálcákat. Tanulságos végig böngészni a kisiparosok névsorát, ahonnan megtudhatjuk, hogy Szatmárnémetiben már több autószerelő műhely is működött, az aranyművesek, ácsok, asztalosok mellett vagy 60 borbély tevékenykedett és voltak bádogosok, cukrászok, címfestők valamint sok cipész és legalább ugyanannyi csizmadia, cserepezők, esztergályosok, fényképészek, fazekasok, fűző készítők, gubások, kádárok, könyvkötők, kötélgyártók, közel 40 korcsmáros, kalapkészítők, kefekészítők, kőfaragók és kerékgyártók. Szinte hihetetlen, de 1936-ban még 18 kerékgyártó műhely működött itt.
Voltak kályhások, kötszövők, kelmefestők és volt egy kocsifényező műhely is, hogy a kárpitosokról, kovácsokról, kéményseprőkről se feledkezzünk meg. 20 kéményseprő volt akkoriban a városban, még gyermekkoromban is rendszeresen takarítttatták az emberek a házak kéményeit. Dolgoztak itt virágkertészek, konyhakertészek, lakatosok, vagy 50 malmos, de voltak mézeskalácsosok, női szabók, úri szabók, kalapkészítők, órások. Természetesen szép számmal voltak pékek, de parókakészítők, paplankészítők, rostások, szűcsök és szíjgyártók is. Három szappankészítőről tudósít a kötet, vagy 26 szobafestőről, tímárokról, üvegesekről és villany-, illetve vízvezetékszerelőkről valamint vendéglősökről.
Kereskedelem
Magától értetődően ez volt a legváltozatosabb, leggazdagabb területe a hírdetéseknek, itt a legngyobb a kínálat, hiszen ez a terület viszonylag kis befektetéssel rövid idő alatt nyereséget hozhat. A múlt század harmincas éveiben Szatmáron voltak bor- és gyarmatárú kereskedők, textil- és posztókereskedők. Sokan árultak cukorkát, cipőt, divatárut, épületfát, fűszert. Volt Szatmáron vagy 30 bodega (kisebb italmérés, falatozó), árultak fogászati cikkeket, festéket, fát, meszet, szént. Akadt néhány könyvkereskedő, kalap, készruha, kézimunka üzletek, árultak lisztet, pamutot, menetjegyet, sorsjegyet, órát, ékszereket, voltak szállítók és személyszállítók, szőnyeg, üveg és porcelánkereskedők, vaskereskedők, zsákosok. A legtöbben vegyeskereskedést nyitottak, több mint 160 ilyen üzlet volt a város különböző részein.
Magánfoglalkozások
Szatmárnémetiben ebben az időben az ügyvédi kamarának 80 tagja volt, működött helyi Mérnök Egyesület, négy közjegyző és hat festőművész, voltak zeneiskolák, drogériák, útleválügynökök, hét taxis, teherszállítók, táncmesterek, zongorahangolók, könyvtárak és kozmetikusok. A városiasodó, iparosodó Szatmáron nemcsak a gyárak, üzletek, vállalkozások, hanem a magánemberek körében is terjed a telefon. 1936-ban több mint 400 telefonszám volt, a rádióhoz hasonlóan lassan ez az eszköz is kezd a mindennapi élet részévé válni. 70 orvos praktizált itt, de voltak fogorvosok, fogtechnikusok, gyógyszerészek és szülésznők is.
Politikai élet
Abban a sorrendben írok ezekről, ahogyan azt Tankóczy is tette. Elsőként az Országos Magyar Párt Satu-Mare városi és vármegyei tagozatát említi. Népes párt lehetett, csak az intézőbizottsága 400 tagot számlált. Ezt a sorrendet a Nemzeti Liberális párt követte, majd a Nemzeti Parasztpárt. Volt Szatmárnémetiben Szociáldeemokrata Párt, Nemzeti Kereszténypárt, és említik az Országos Zsidópártnak a Szatmári Tagozatát is.
Miért tartottam fontosnak felsorolni, bemutatni a fentieket? Érzékeltetni szerettem volna, hogy nemcsak a második világháború előtti években, hanem már a múlt századforduló idején a szatmáriak egy körültekintően szervezett, gazgdag intézményrendszerrel rendelkező, sokoldalú szolgáltatást, munka- és vásárlási lehetőségeket kínáló közösségben éltek.
Mindezek fokozatosan, komoly erőfeszítések, áldozatok árán alakultak ki az idők során és váltak létszükségletté a lakosság számára. Ezeknek a közösségeknek, intézményeknek az erőszakos felszámolása, tudatos kiírtása a szocializmus évei alatt olyan bűn, amelynek következményei még unokáink életében is érezteti a kedvezőtlen hatását. Az intézményeket szétverték, a választott, felkészült, elhivatott, erkölcsös vezetőket elüldözték, megnyomorították, a kisajátított épületeket lelakták, tönkre tették. Valamit azért tettek is ezek mellé: építettek típus iskolákat, tömbház negyedeket, az újközpontot, de a város emblemtikus épületeit nem ők, hanem elődeik hozták létre, ezek közül jónéhány felújítva a mai napig hatékonyan szolgálja a közösséget és biztosítja a város egyedi, semmi mással össze nem téveszthető jellegét.
