Ahhoz, hogy értékes, reprezentatív gyűjteményeket látogassunk, nem kell nagy távolságokra utazni, napjainkban már akár osztálykirándulások számára is elérhető távolságra van a Budapesti Szépművészeti Múzeum. Gyönyörű, tágas, reprezentatív téren található a British Múzeumhoz hasonlóan klasszikus példákat idéző, monumentális épülettömbje, amelynek jelentős ókori gyűjteményei mellett olyan alkotók remekműveit csodálhatja meg az érdeklődő, mint Leonardo da Vinci, Raffaello, El Greco, Velázquez, Murillo, Chagall stb. Olyan kiemelkedő alkotások tucatjaival találkozhat tehát, amelyek a világ legnagyobb múzeumaiban is előkelő, kiemelt helyet kapnának. Ez a múzeum is emlékeztet minden ide látogatót arra, hogy méltán büszkélkedhetünk Budapesttel, amely hírnevét nemcsak az egyedülálló fekvésének, csodálatos környezetének, hanem élvonalbeli kulturális megvalósításainak is köszönheti.
Maga az épület, intézmény alig több mint százéves múltra tekint vissza, alapításáról már a millennium évében, 1896-ban döntés született, de kapuit a nagyközönség számára csak 1906-ban nyitotta meg. A szakemberek máig Európa legjelentősebb művészeti múzeumai között tartják számon. Anyaga — mint általában a nagyobb múzeumoké — több kollekcióból jött létre, amelyek között bőven akadnak főúri, illetve egyházi gyűjtemények is. Közülük a legjelentősebb az Esterházy Képtár. Jelentős kulturális kincsekhez jutott a múzeum vásárlások révén is, amelyek a XIX. század vége felé kezdtek rendszeressé válni.
Az épületet Schickedanz Albert és Herzog Fülöp tervezte. Mindketten német származású, de alkotásaik tanulsága szerint magyar érzelmű építészek voltak, az egész tér arculatának a kialakítását lényegében nekik köszönhetjük. Az ő munkájukat dicséri nemcsak a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok épületének a terve, de ők készítették Zala Györggyel közösen a Millenniumi emlékművet is. Gyakran idézzük azt, hogy a múlt századforduló a nagy építkezések, megvalósítások korszaka Szatmárnémetiben, ehhez képest, ugyanebben az időben összehasonlíthatatlanul nagyobb, egészen más léptékű, hatású épületegyüttesek jöttek létre Európa nagyvárosaiban, többek között Budapesten is.
Lehettek-e példaértékűek a XIX század közepén, második felében még virágkorát élő, viktoriánus angol világbirodalom fővárosának, Londonnak a kiemelkedő jelentőségű építészeti megvalósításai Budapest számára? Természetesen lehettek, hiszen többek között a Parlament és a Szépművészeti Múzeum épülete, monumentális belső terei is ezt bizonyítják. Mindez azonban nem von le semmit a magyar megvalósítások értékéből, sokkal inkább népünk felzárkózási igényeinek, törekvéseinek, erőfeszítéseinek kézzelfogható bizonyítékai.
A figyelmes látogató a múzeum értékes és átfogó gyűjteményeinek a megtekintése közben ugyanazt az igényes, minőségi válogatást, bemutatást kapja, mint a Louvre-ban, a Vatikáni vagy British Múzeumban, és ugyanúgy összképet szerezhet, nyerhet a világ kulturális örökségének színes gazdagságáról, mint bármelyik nagy európai fővárosi gyűjteményben.
Rendszerezett, könnyen áttekinthető a bemutatás módja, szerkezete is, van itt Egyiptomi Osztály, Antik Osztály, Régi Képtár, Régi Szoborosztály, Grafikai Osztály és Modern Osztály. Nem épült ugyan olyan modern elosztó részlege, előcsarnoka, mint mondjuk a Louvre-nak vagy a British Múzeumnak, de az utóbbihoz hasonlóan itt is történtek kísérletek, születtek tervek azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne kiegészíteni a régi épületet új, ide illő szárnnyal.
Napjainkban a múzeumok sajnos nem a virágkorukat élik, rohanó világunkban csappant az érdeklődés a műkincsek iránt. Ennek lanyhulását a legtöbb intézmény múzeumpedagógiai tevékenységekkel, valamint a múzeumok éjszakája típusú akciókkal, rendezvényekkel próbálja csökkenteni. Számos híradást hallhattunk arról a médiumokban, hogy egy-egy ilyen akció alkalmával hatalmas sorokban gyülekeztek a múzeumok előtt az érdeklődők azért, hogy hosszú ácsorgás után megtekinthessék általában ugyanazokat a műalkotásokat, amelyeket napközben sorban állás nélkül, szinte üres termekben is nyugodtan megnézhettek volna. Sajnos ilyen az emberi természet, rajong mindenért, ami különleges, szokatlan, eltér a hétköznapi, rutinosnak tűnő cselekvésektől. Álldogálás, tülekedés közben pedig végleg megfeledkezünk arról, hogy a műalkotásokhoz csak előzetes információk alapján, teljes nyitottsággal, csendben, elmélyült, meghitt együttléttel, empátiával lehet közelebb kerülni. Ide, ezekbe a termekbe valahogy nem illik a csinnadratta, a dobpergés, ezt a vendéglátók, a múzeum gazdái is pontosan tudják, sajnos a látogatókról mindez már nem mondható el.
Ha arra járnak, feltétlenül tekintsék meg Dürer: Férfiképmás, Goya: Vízhordó, id. Pieter Brugel: Keresztelő Szent János prédikációja, Henri de Toulouse-Lautrec: Ezek a hölgyek az ebédlőben, Edouard Manet: Jeanne Duval című remekműveit, ez akár az igényes műkedvelők számára egy tartalmas, élményt adó, egész délelőttöt betöltő kulturális program is lehet.
