A színház utcája (Horea utca, Hám János utca) a város egyik legpatinásabb része, amely a piacteret kötötte össze a város egykori főutcájával, a Rákóczi (M. Viteazul) utcával, vagyis a törvényszék épületének környékét a székesegyházzal, Vécsey házzal, illetve a régi kaszinóépülettel, későbbi városházával.
A bejáratánál láthatjuk az utóbbi években a formáját állandóan változtató „villanyórát” amely legutóbb a szatmáriak nem kis meglepetésére virágkosárrá alakult. Nem tudom, kinek volt az ötlete, de megítélésem szerint az ilyen típusú játékos, megoldásokra minden mennyiségben szükség van, élővé, hangulatossá varázsolják a megszokott, olykor régi formájukban unalmassá vált helyeket, épületeket. A villanyóra, virágkosár az Ormós ház épületén látható, ezen van a Petőfi emléktábla, és a mellette látható üzlethelyiségben kapott helyet az ötvenes években a református gimnázium régiség gyűjteménye, a későbbi városi múzeum, a jelenlegi megyei múzeum anyagának alapja, magja.
Az utca egyik, még mai elhanyagolt állapotában is reprezentatív, legszebb épülete a színház, amely a szatmáriak nagy örömére rövidesen felújításra kerül. Voyta Adolf Károly, ismert pápai építész tervezte az egykori „sárga korcsma” helyére, az építkezési munkálatokat Szikszay Lajos, debreceni mérnök vezette. Stílusa újklasszicista, félkörös, oromzatos emeleti ablakai, homlokzatának vízszintes tagolása nyugalmat, harmóniát áraszt, amelyet még jobban hangsúlyoz a keskeny falpillérek által ritmusosan határolt vízszintes tagolású vakolat. Az épület már-már komolykodó összhatását kellő mértékben oldják a bábos korlátok, valamint a hengerszelet alakú, tömpe kupolás központi rész.
Hatalmas kulturális előrelépés volt ez a megvalósítás a város életében a 19. század végén, 1891-ben készült el. Hogy mennyire komolyan vették annak idején a szépség és funkcionalitás egységét, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy kisebb felújításokkal, alakításokkal, a posta, az állomás, a törvényszék stb. épületéhez hasonlóan, 120 év használat után a továbbiakban is be tudja tölteni azt a szerepkört, amelyre annak idején szánták. Jó helyen áll, megfelelő tér is van körülötte, a megközelítését egyelőre erősen zavarják az itt parkoló, illetve közlekedő gépkocsik forgalma, de ezt az állandó, olykor irracionálisnak tűnő, agresszív nyüzsgést kis forgalmi ésszerűsítéssel szabályozni, csökkenteni lehet.
Nem sokkal a múlt századforduló után, az úgynevezett békebeli években épült az utca másik nagyon szép, de jelenleg rendkívül elhanyagolt állagú épülete, a Viktória szálloda. Heinrich Viktor építészmérnök tervezte, ez az egyik legsikerültebb alkotása. Mi szépet fedezhet fel bárki ezen a több mint elhanyagolt, szükséglakásként használt, az udvar felől nézve egyenesen taszítónak, riasztónak tűnő épületen? Sok mindent, az elegáns, tömör erkélyektől, a szépen tagolt homlokzatig, a különleges, lendületes formájú zászlótartóktól, a bejárati ajtó faragott fa díszeiig. Egykor nagyon szép volt az emelt tetőszerkezet színes csempeborítása is, ma már csak rozsdás bádogtető látható itt. Különlegessé, egyedivé tették ezt a homlokzatot azok a geometrikus formájú színes díszek is, amelyeket ma is láthatunk.
A zászlótartó iskolapéldája annak, hogyan lehet a legegyszerűbb tárgyakat is jó ízléssel, szakmai igényességgel, tudással kialakítani úgy, hogy azok akár domináns szerephez jussanak a díszítő elemek között. Külön felhívnám a figyelmet a záró párkány konzoljainak nagyon szép, ritmusos játékára. Heinrich épülete eklektikus ugyan — vagyis régebbi stílusoktól átvett elemekből építkezik — de ennek ellenére nagyon sok tekintetben újít is.
A szálló rövid történetéhez tartozik, hogy anyagi okok miatt az első világháborút megelőző években építője nem tudta megtartani az ingatlant, így előbb egy bank tulajdona lett, majd a két világháború közötti időszakban egy máramarosszigeti vállalkozó vásárolta meg. A második világháború után a város tulajdonába kerül, egy ideig itt kapott helyet a könyvtár, a városi múzeum, később üzletek és lakások voltak benne. Közben, mint a gazdátlan, illetve igazi gazda nélküli épületeknek, az állaga folyamatosan romlott kívül-belül.