Válasz négy kérdésre egy sikeres kiállítás kapcsán. Szemák Zsuzsa tárlata

Mitől olyan közvetlen, bensőséges hangulatú Szemák Zsuzsa június 5-én megnyílt tárlata a szatmári újközponti Galériában? Megítélésem szerint elsősorban azért, mert az itt látható alkotások lényegében lírai vallomások mindennapjainkról, elvágyódásainkról, ritkán a nagy-, de leginkább a kisbetűs életről, érzelmekről, ellentétekről, amelyeket a fiatal képzőművész hozzánk hasonlóan naponta megél és korszerű eszközökkel, kifejezésmóddal fogalmaz meg, tár elénk.

Miért alkotóművész? Azért, mert nem akad meg az ábrázolásnál, sikeres elődök vagy kortársak utánzásánál, nem szenveleg, és nem bájolog, nem kíván minden áron tetszeni, netán eladhatóvá, népszerűvé válni, hanem van saját mondanivalója és megszerezte a senki mással össze nem téveszthető eszközeit, stílusjegyeit ahhoz, hogy érzéseit, gondolatait velünk is megossza. Az ilyen rendhagyó megközelítési mód magától értetődően sokak számára idegennek, egyenesen gyanúsnak tűnhet, mint minden különvélemény, de a művészet ilyen. Ha más volna, nem tudná visszatükrözni, érzékeltetni az élet ezer ízét, rezdüléseit, végtelen változatosságát.

Igazak, hitelesek Szemék Zsuzsa munkái? Szerintem mélységesen azok, mert sem az életben sem a képein nem akar megfelelni képzelt vagy valós elvárásoknak, sem külsőségekben, sem a téma választásában nem akar művésziesnek látszatni, hiszen művész. Visszatérő motívum alkotásaiban a szív, az érzelem, amelyet általában vöröses folt jelez. Ez a színszegény környezetben — amelyben a vonalas rajzokat kiegészítő halvány okker árnyalatok, semleges és színes szürkék dominálnak — a visszafogott hangvételnek köszönhetően harsánnyá erősödik. Csontok, gerincek, bordák szinte lépten-nyomon emlékeztetnek itt az eleve behatárolt létre. Amikor a lábfej gyökérként süpped a földbe, és a felemelt csontkéz ágakat hajt, rádöbbenünk arra, hogy végleges, társasnak tűnő, nyomasztó magányunk visszafordíthatatlan.

Nőiesek ezek az alkotások? Igen, a szó legnemesebb értelmében azok, mert az alkotójuk különös érzékenységgel, empátiával megáldott fiatalasszony, aki a művészi közlésmódjában sem tagadja meg önmagát. Mindezt árnyalt, változatos eszközökkel, anyagokkal, technikával, rajztudással, könnyednek, spontánnak tűnő, de rendkívül tudatos ecsetkezeléssel valósítja meg. Itt papírnak, vászonnak, festésnek, rajznak, texturának és faktúrának, címnek és aláírásnak pontos szerep jut, emlékeztetve a nézőt arra, hogy a műalkotás egyszeri, megismételhetetlen csoda, amelyet sok száz összetevő, feltétel, tudás, tehetség, hangulat hoz létre.

Kétségtelenül van ennek a tárlatnak egy jól körvonalazható, filozofikus üzenete, tartalma is, amelyre olykor a kitűnően megválasztott címek is utalnak, mint: Egyedül, Szív, Adok! Kapok?, Ember!, Felemelés, Kezdet stb. Ez azonban csak kiindulópont, aki szeretne közelebb kerülni Szemák Zsuzsa képi világához, az június végéig megtekintheti a kiállítást.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.