A Várdomb utcai zsinagógáról jut még az eszembe, hogy érdemes figyelmesebben megnézni a közelmúltban felújított nagytemplom hatalmas, Dávid csillagos, vázaformára emékeztető, fémből készült díszeit (01). Több helyen tettem már eddig említést a századfordulón, valamint a két világháború között városunkban tevékenykedő kiváló bádogos mesterek, szakmai, technikai tudásáról, jó ízléséről. Régóta keresem ezeket a műhelyeket, néhányra a Szamos régebbi számaiban, a hirdetések között bukkantam rá. Sajnos nem tudjuk pontosan, tételesen, hogy bizonyos épületdíszeken kik dolgoztak, de aki figyelmesen végiglapozza a lapszámokat, az rábukkanhat néhány olyan hirdetésre, amely ehhez a témakörhöz közvetlenül kapcsolódhat.
Az 1919. január 5-i számban például azt olvastam, hogy a Kölcsey (Iuliu Maniu) utca 14. szám alatt található műhelyt — amelyben vaskapukat, rácsokat, vaskerítéseket is készítettek — Dahlström Géza vette át. Ugyanitt olvashatunk a Vadnay testvérek kerékgyártó és kovács műhelyéről, amely régebben a Morgenthal utódai nevet viselte, és a Várdomb (Decebal) utcában volt. Az 1919. április 15-i számból megtudjuk, hogy a Báthory (Martirilor Deportati) utca 20. szám alatt Nusbecher Menyhért új bádogos műhelyt nyitott. Nagy József 1922. március 3-án szerelési és lakatos munkákat vállalt a Deák tér (P-ta Libertatii) 9. szám alatt működő, villanyerőre berendezkedett műhelyében, és még folytathatnám.
Miért szép az említett, elegáns, a templom kerítéséhez hasonló motívumvilágú ráccsal körbevett, szimmetrikusan elhelyezett két épületdísz a Várdomb utcai zsinagóga nagytemplomának homlokzatán? Mert az egyszerű formák ellenére is sikerült a kígyózó vonalú díszítésekkel, kiugrókkal mozgalmassá, keletiesen varázslatossá tenni az egységes, tömör formák felületeit úgy, hogy azok jól illeszkednek az egész homlokzat ornamentikájához. Ezúttal kivételesen csak a szatmári anyagismeretről, technikai tudásról és nem a kreativitásról szól a történet, hiszen mint tudjuk, a Várdomb utcai zsinagóga a nagyváradi, a dési zsinagóga hasonmása.
Lényegében az újközpont megépítése után, ornamentika szempontjából az utca baloldala maradt csak érdekes, hiszen a túloldalon jórészt modern épületek sorakoznak. Ezek közül is kirí egy előre gyártott elemekből gyorsan összetákolt, ezredfordulós bevásárlóközpont, amely jelenleg a Profi nevet viseli, de régebben a hangzatos Bon Giorno felirat díszelgett rajta (02). Nem tudom, mit keres itt, ki adhatott engedélyt a felépítésére, de jellegénél fogva még a modern környezetben is nyilvánvalóan idegen, a város valamelyik félreeső utcáján, esetleg a peremvidéken lenne a helye.
A Delman ház (03) a múlt századforduló táján épülhetett, díszítményei, erkélyei, a homlokzat gazdag, döntően növényi motívumvilágú ornamentikája egyértelműen ennek a kornak az ízlésvilágára, a szecesszióra utal. Valahányszor arra járok, engem egyre inkább egy olyan hölgyre emlékeztet ez a homlokzat, akit ódivatú, agyondíszített kalapjával, földig érő, álig zárt csipkedíszes selyemruhájával, gombolós, mérsékelten magasított, fínom bőrből készült, keskeny orrú cipellőjével, rojtos napernyőjével egy véletlen folytán végleg itt felejtettek. A különbözőségek miatt nemcsak számunkra furcsa, szokatlan, idegen a harmadik évezred forgalma, a parkoló gépkocsik és üzleti vállalkozásai kellős közepén ez a túldíszített, de mára már alaposan megkopott, olykor találomra, részlegesen és nem mindig a megfelelő igényességgel felújított, kiegészítgetett bérház. Mintha már önmagának is terhesek volnának azok a cirádák, díszek, amelyek egykoron kiemelték a szürke, alföldi város sivárságából, építészeti, díszítőművészeti igénytelenségéből. Pedig ez a szépség, igényesség nyilvánvalóan létezett, erre utal a homlokzat egyik jellemző részlete (04) amely Szatmáron szinte egyedülálló, és amellyel talán csak a Széchenyi (1 Decembie 1918) utca bérháza — az egykori polgármesteri hivatal épülete — vetekedhet városunkban.
Miután alaposabban szemügyre vettük az itt reprodukált részletet — a gyümölcsökkel díszített lendületes vonalvezetésű záró párkánytól, a felületet függőlegesen osztó frízek között látható kígyózó vonalú, növényi ornamentikájú koszorúkkal gazdagított indákig, amelyek ovális ablakszemet ölelnek — még nagyon sok figyelemre méltó részletet fedezhetünk itt fel a maszkokkal díszített falpillér fejezetektől a rendkívül elegáns erkélyrácsokig (05). Ha valaki időt szánna arra is, hogy a kopott, sivár bejáraton keresztül belépjen az épületbe, nem csalódik, mert a lépcsőfeljáróban egy rendkívül szép, egyszerűségében is mutatós lépcsőkorláttal (06) találkozhat, amelynek kifinomult ritmusa különös érzékenységről, a homlokzat díszítményeihez méltó igényességről, játékosságról árulkodik.
Egy ideig eljátszottam itt magamban azzal a gondolattal, hogy mi történne akkor, ha ezt az épületet teljes egészében, kör hűen felújítanák az illetékesek? Az anyagiakon túl vajon kevésbé tűnne idegennek a teljesen megváltozott, alapvetően más jellegű környezetben? Attól sem várhatunk túl sok jót, ha az épület sorsát az itt lakókra, az üzlethelyiségeket bérlőkre bízzuk, hiszen az szinte borítékolhatóan további baldachinokat, rikító cégtáblákat, termopán ablakokat, parabola antennákat, hevenyészetten kiaggatott drótkötegeket, a parkoló gépkocsik miatt használhatatlan járdákat, megközelíthetetlen bejáratokat eredményez majd. A sérült díszekkel, párkányokkal, a homlokzat egészének korhű felújításával természetesen akkor sem törődne senki, hiszen ezek tartós rendbe tétele jelen esetben egyéni akcióként elképzelhetetlen.
A Delman házhoz hasonló helyzetben még több tucatnyi épület található a városban. Vajon milyen sorsra számíthatnak ezek? Nincs, honnan tudjam, csak sejtéseim vannak, amelyekben megerősített az, amit az épület belső emeleti folyosójáról letekintve észleltem. Ilyen mohával, fűvel, futó gyomnövényekkel vastagon belepett régi cseréptetőt (07) manapság ritkán látni. Ki fogja mindezt letakarítani, felújítani, kicserélni?
