Szatmárnémetit az évszázadok során sokan, sok módon építették, szépítették, gazdagították, őrizzük a mai napig azok nevét, akik polgármesterként, mint vállalkozók, egyházi, gazdasági vezetők sokat tettek azért, hogy élhetőbbé, civilizáltabbá, korszerűbbé váljék ez a vidék. Parkok, gyárak, középületek, intézmények, szobrok, emléktáblák, plakettek juttatják eszünkbe naponta tetteiket, a közjó érdekében tett erőfeszítéseiket.
Van a városépítésnek, szellemi, kulturális értékei növekedésének egy kevésbé látványos, de annál fontosabb, megítélésem szerint nélkülözhetetlen része, amit több évtizedes kitartó munkával kiváló, elkötelezett pedagógusok tucatjai tesznek naponta, ha úgy adódik egyszerre több fórumon is. Az alábbi néhány példával rájuk szeretnék emlékezni és emlékeztetni.
Amikor jó negyedszázada elkészítettem a több, mint 200 szatmári személyiséget bemutató sorozatot – Szatmári arcképek – néhány pedagógus is helyt kapott benne. Gyanítottam, hogy sokan gondolnak hálával és szeretettel rájuk, az viszont engem is meglepett, hogy az arcképek világhálós közlése kapcsán milyen nagyszámú visszajelzés érkezett. Emlékek, élmények tucatjai igazolták, hogy ezek a gyakran mellőzött, rosszul fizetett, de alaposan felkészült, lelkes emberek, milyen tartós, mély nyomokat hagytak azokban, akikkel tanárként, kollégaként, kortársként kapcsolatba kerültek.
Meglepő a sokoldalúságuk, társadalmi, kulturális elkötelezettségük is. Közülük néhányan a helyi lapok szerkesztői, rendszeres munkatársai, a képzőművészeti, zenei, irodalmi, tudományos élet aktív szereplői, könyveket írtak, évkönyveket, kismonográfiákat szerkesztettek, közéleti feladatokat láttak el. Kiváló szervezők, ők az időnként lefokozott nemzetiségi tanügyi, kulturális intézmények újraindítói, tárlatokat rendeztek, iskolákat alapítottak, jótékonysági összejöveteleket, bálokat, találkozókat szerveztek, beszédeket mondtak, szobrot, emléktáblát avattak, megemlékezéseket tartottak, helytörténeti, kultúrtörténeti értékek gyűjtői, őrzői, népszerűsítői. Nagyon sokan voltak, az idők folyamán számos név elhalványult, feledésbe merült. Szatmárnémeti iskolaváros, még elgondolni is rossz, hol tartanánk nagyszerű, több évszázados múltra visszatekintő tanügyi intézményei, tanárai nélkül.
Ízelítőnek lássunk néhány találomra kiragadott példát a közelmúltból:
Bakcsy Gergely (1860 – 1945)
1890-től a református gimnázium tanára, később igazgatója. Nyugdíjaztatása után a Németi Egyházközösség főgondnoka. Megírta a református főgimnázium történetét (1896)
Borsos Benő (1860 –1905)
1889-től haláláig a református főgimnázium igazgatója volt, újjá szervezte az intézetet.
Csapó Sándor (1913 –1979)
Rajztanár, szobrász, ezermester Szatmárnémetiben. Évtizedekig a református főgimnázium rajztanára volt, az 1970-ben létrehozott képzőművészeti líceum vezető tanáraként ment nyugdíjba. Az ő alkotása dr. Lükő Béla szobra Szatmáron.
Hoffmann Ferenc (1873 – 1945)
Zenetanár, karmester, zeneszerző. Bécsben, Miskolcon karnagy. 1919-ben Szatmárnémetiben telepedett le. 1921-ben egyik megalapítója a Szatmári Filharmonikusok Társaságának, nyilvános zeneiskolát tartott fenn, az Iparos Dalárda karnagya volt.
Janitzky Pál (1928 – 1993)
A Magyar Líceum és az Eminescu Líceum fizika-számtan szakos tanára volt. Helytörténész, fotó, és képeslapgyűjteménye Szatmárról egyike a legátfogóbb, leggazdagabb gyűjteményeknek. Ceruzagyűjteménye — amelyet több alkalommal is kiállított — szintén páratlan a maga nemében.
Ligeti László Zoltán (1920 – 1996)
Magyartanár, ő volt a Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség létrehozója, a szatmári Kölcsey Kör újrateremtője, a Rákóczi Kollégium felépítésének kezdeményezője, a szatmári Kölcsey kultusz legkövetkezetesebb ápolója, hosszú ideig a református gimnázium gyűjteményeinek őrzője.
Mohy Sándor (1902 – 2001)
Hazai festészetünk meghatározó egyénisége. Gyermek és ifjúkorát Szatmáron töltötte. 1931-1937 között a szatmári református gimnázium tanára, ez alatt a város képzőművészeti életének aktív szereplője. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola professzoraként, prorektoraként nyugdíjazták, önéletrajzi kötete jelent meg, Kolozsvár díszpolgára.
Regéczi Sándor (1855 – 1933)
1885-től 43 éven át történelmet, földrajzot, tornát tanított a református gimnáziumban Szatmáron. Közéleti ember, két évtizedig a Szamos napilap állandó munkatársa, az Iparos Kör megteremtője.
Sarkadi Sándor (1887 – 1956)
Budapesten fizika-kémia szakos tanári oklevelet szerzett, ezzel párhuzamosan látogatta a Budapesti Iparművészeti Főiskola kurzusait. Nagykárolyban újságot szerkesztett, 1925-től kezdve a szatmári kiállításokon akvarelleket és szobrokat állított ki. Egy ideig Popp Aurél kerámiagyárában dolgozott, ő készítette a székesegyház homlokzatán látható Krisztus szobrot. Volt iskolaigazgató, farkast nevelt, állatkertet létesített a Kossuth-kertben.
Tabajdi Lajos
Református lelkész volt Szatmáron 1876-1899 között, országos hírű szónok, a református gimnázium hit- és erkölcstantanára. Nevéhez fűződik az intézmény második emeletének felépítése, a VII. és VIII. osztályok beindítása.
