Ha figyelmesen megnézzük a 01. számú felvételt, akkor könnyen megérthetjük, hogy miért kesergek az utcakép elrontása, tönkretétele miatt. Tökéletesen mindegy, hogy ennek szándékosság, tájékozatlanság, kialakulatlan ízlésvilág, felkészületlenség, nemtörődömség, anyagi haszon vagy bármi más áll a hátterében, az eredmény nyilvánvaló, egyértelmű. Nem tisztem felelősök keresése, ezért a továbbiakban inkább azokról a szép dolgokról szeretnék írni, amelyeket kis keresgélés után bárki felfedezhet, megszerethet, értékelhet. Az a gond, hogy ezek egyre ritkábbak, és ezért első látásra kevésbé szembetűnőek.
Természetesen felróható, hogy a harmadik évezredben múlt századfordulós esztétikai, építészeti, ornamentikai értékeket sírok vissza, és az új, merész, korszerű megoldások ellensége vagyok. Felróható, de nem igaz. Ha valaki beleolvasott eddigi írásaimban, könyveimbe, azt tapasztalhatta, hogy nem a fejlődés, hanem a stílustalanság ellensége vagyok, nem a korszerű épületek ellen van kifogásom, hanem a korszerűnek tetsző, cicomás tákolmányokat nem szeretem, és ezek mellett meggyőződésem az is, hogy nem minden épület illik minden helyre, minden utcába. Az utcakép, a város köztulajdon, azzal nem játszadozhat bárki kénye-kedvére, ahogyan a járdát, a levegőt sem illik szennyezni. Jobb helyeken ezzel már réges-régen tisztában vannak, és a közösség megakadályozza, bünteti az illetéktelen, a közízlést rontó beavatkozásokat.
Ha a fentiekkel összehasonlítva figyelmesebben megvizsgáljuk az Evangélikus Imaház épületét (02), azt fogjuk tapasztalni, hogy az utóbbi egységes, nemesen egyszerű, tekintélyt árasztó és mégis változatos formavilágú homlokzata, az arányosság, a harmónia, összhang tiszteletének a jegyében született. A színes szürkék és fehérek forma és tömegjátéka diszkréten, de ugyanakkor egyértelműen hangsúlyozza a fenti erényeket. Ezen a homlokzaton az oromzatos ablakkeretektől a pinceablakokig, olykor vakablakokig — hiszen nem törhetjük meg a ritmust — a kör alakú díszektől, a térkitöltő elemekig, valahogy minden a helyén van. Ebbe a hangulatba maradéktalanul illik a monumentális hatású kapu a kerékfogókkal, és a kapurács is, amely figyelemre méltó szakmai tudásról, jó ízlésről árulkodó, kiváló munka. Motívumgazdagsága ellenére a szimmetrikus elrendezésnek, értő tagolásnak köszönhetően ugyanazt a nyugodt harmóniát tükrözi, mint az épület homlokzata.
Az természetesen nem igaz, hogy csak egyszerű eszközökkel lehet szép és nemes hatásokat elérni. A gazdag, változatos formavilág is lehet egységes, választékos ízlésvilágú, mint azt a 04. szám alatti homlokzat fotója is szemlélteti. A meglepően szélesnek tűnő, levél és virágmintás záró párkány méretét, létét, az alatta látható, figurális díszítésű, füzérdíszes fejezetű falpillérek is indokolják, ugyanúgy, mint az ablakkereteket kettesével összefogó gazdag motívumvilágú, inda és levéldíszes frízek. Kicsit zavaróan hatnak itt is a termopan ablakok, de fehér színük kicsit enyhíti az általuk okozott stílustörést.
Könnyű dolga lehetett a tervezőnek — gondolhatnánk — hiszen a szecessziót vagy az újklasszicizmust nem Szatmárnémetiben találták ki, és nem innen terjedt tovább. Ezzel a megállapítással úgy gondolom, hogy sikerült kicsit közelebb kerülni a lényeghez. A legtöbb gond ugyanis abból adódik, amikor kis, vidéki városok tervezői addig soha nem látott és tapasztalt dolgokról álmodoznak. Egy képzőművész bárhol a világon megengedheti ezt magának, kivéve, ha köztéri szobrot alkot. Az ugyanis már közügy, egy közösség számára, pézén készül. Ugyanez egy épületről hangsúlyosabban elmondható, egy középület esetében pedig a fentiek figyelembe vétele kötelező. Meggyőződésem, ha Porumbescu úr kicsit nagyobb tisztelettel, empátiával és alaposabban tanulmányozta volna Le Corbusier építészete mellett Szatmárnémeti épületeit, múltját, sohasem követte volna el a szatmárnémeti újközpontot, amelyről több szakember is állítja, hogy: „nem funkcionális, de érdekes”. Olyan ez, mint az ehetetlen, de sokatmondóan sárga és meggyőzen gőzölgő rántotta. A kutya sem eszi meg.
Azért van ezen az utcán még néhány elegáns, mutatós magánház és kapu. Ilyet láthatunk a 05-ös felvételen, amelyen sajnos az ajtóvá alakított ablak megtörte a ritmust és ezzel együtt a homlokzat egységét is. Ehhez sajnos elegendő egyetlen hibás megoldás, toldás, alakítás.
A 06-os felvételen látható egy nagyon szép, szecessziós díszítésű, monogramos, vaskapu, amelynek külön varázst kölcsönöznek a hajlékony szárú, elegáns, ritmikusan ismétlődő levelek. Ha a motívumok más tónust kaptak volna, mint az alap, még jobban érvényesült volna az egyszerűnek tűnő, mégis megkapóan kecses kompozíció.
Az új zárdaépület ívelt fejezetűre festett ablakkeretei nem túl meggyőzően próbálnak némi változatosságot kölcsönözni az amúgy sima felületű, jellegtelen homlokzatnak. Arcot sem festhet senki magának, esetleg a meglévőt sminkelheti.
Nem nagy formai változatosságról árulkodik a Jehova Tanúi Királyság-Terme épület csűrszerű tömege sem. Látható a továbbiakban, ugyanazon az oldalon olyan kapurács is, amelynek kicsit több jutott a cirádákból, mint amihez szüksége lett volna ahhoz, hogy ne tűnjön hivalkodónak. Írásom végére tartogattam egy számomra egyszerűségében is szép, szimmetrikus díszt (07), amelyen tüskés szárak és félig nyílt virágok mesterien stilizált együttese győz meg minden arra járót, hogy a szakmai, esztétikai igényesség még a jelentéktelenek tűnő részletek esetében sem felesleges erőfeszítés.
