XIX. század művészete

A XIX. századba nyúlik a klasszicizmus, de ennek a századnak a stílusirányzata a romantika, a realizmus, vagy a század utolsó évtizedeiben az impresszionizmus, illetve posztimpresszionizmus. Az utóbbiakkal a továbbiakban külön részben foglalkozom. A múlt századforduló jellemző és igen népszerű vonulata volt a szecesszió is, és még hosszan sorolhatnám a példákat. Ennek a rövid összeállításnak természetesen nem lehet célja a teljesség, de még a szűkre szabott keretek között sem hagyhatjuk ki néhány olyan megvalósítás rövid bemutatását, mint a londoni Nelson-emlékoszlop. A Lourdes-i bazilika, a Tower-híd, a Sacre Coeur székesegyház, a Szabadság-szobor, vagy az Eiffel-torony. A század romantikus festészetének egyik emblematikus alkotását Delacroix festette, a Louvre-ban látható, és a Szabadság vezeti a népet (1830) címet viseli. A 19. században nyerte el a Buckhingam-Palota a mai kinézetét és ekkor épült a Szeplőtelen Fogantatás Bazilikája (1871) Lourdes-ben. A Tower-híd építését 1894-ben fejezték be. Párizs egyik jelképét, a Sacre Coeur székesegyházat is a 19. század második felében kezdték építeni, de csak megkésve 1919-ben szentelték fel. Van egy monumentális építmény Rómában, amely szinte a város minden pontjáról látszik, ez Viktor Emánuel emlékműve. 1885-ben kezdték el építeni, de csak négy évtized múlva fejezték be. Azt mindenki tudja, hogy hol található a talapzattal együtt több mint 90 méter magas Szabadság-szobor, amelyet a franciák ajándékaként 1884-ben adtak át az Egyesült Államok nagykövetének. Arról már kevesebben tudnak, hogy Párizsban is van a Szabadság-szobornak kicsinyített változata, többek között a Luxembourg-kertben. Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból az 1889. évi világkiállításra készült Eiffel-tornyot sem, amely 40 éven át a világ legmagasabb építménye volt, és amely napjainkban is a leglátogatottabb turisztikai nevezetességeinek egyike. Hogy a szűkebb pátria se maradjon ki a felsorolásból, 1890-ben adták át az aradi Szabadság-szobrot, Zala György alkotását. Ennek felújítása, újraállítása 2004-ben valósult meg.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.