Építészeti szempontból is érdekes, jellemző szakasz a Szatmárnémeti főtér Zsidókorzónak nevezett része. Az elnevezés nem sétálóhelyre, hanem a zsidóság egykori reprezentatív üzletsorára utal. Kiválóan alkalmas ez a hely üzletek működtetésére egyrészt azért, mert a Kazinczi (Ştefan cel Mare) utca folytatásaként helyezkedik el, másrészt mert széles, napsütötte hely, lényegében a főtér egyetlen olyan oldala, amely csoportos kereskedelmi tevékenységre alkalmas.
Ami az ornamentikát illeti, az összkép itt is eklektikus, ha leegyszerűsítve szeretnénk fogalmazni úgy is mondhatnánk, hogy néhány épület díszítése inkább cifra, túlburjánzó, mint szép. A gyakorlat azonban azt igazolja, hogy óvakodni kell a sommás véleményektől, minden esetben érdemes több szemszögből, hosszasan tanulmányozni a látnivalót ahhoz, hogy észrevegyük, felfedezzük a rejtett szépségeket is. Jelen esetben mindössze néhány épületről, az ún. Fehér-ház és a Kováts-ház helyére épült Aurora szálló közötti szakaszról van szó.
A Fehér-ház (nevét az épület bérlőjéről kapta) 1911-1912 között épült, erre egy míves, figurális díszítésű plakett (01) hívja fel az érdeklődő figyelmét. Érdemes tanulmányozni ennek szecessziós vonalvezetésű hátterét, valamint a központi női alakhoz, illetve a puttókhoz tartozó drapériákat is. Szakmai tudás, anyagismeret, igényesség jellemzi itt még a legapróbb, legjelentéktelenebbnek tűnő részleteket is. Az évszámok a díszítéssel ellentétben vaskosak, erőteljesek, hiszen távoli megtekintésre szánták őket egy olyan korban, amelyben technikailag kevés esély volt arra, hogy a járókelők az ilyen apró részleteket is észreveszik, azokra is felfigyelnek majd. Ennek ellenére (látszik — nem látszik) itt minden a helyén van.
A Fehér-ház melletti, nemrég felújított épületrész, különleges formavilágú (baldachinos) erkélyeinek oszlopfői (02) is megállásra, tüzetesebb vizsgálódásra késztetnek. Miért? Mert rendhagyóak, változatos formavilágúak, érdekesek, hatásosak és mégsem hivalkodóak.
Amikor ezen a részen sétálunk, a kirakatok előtt nézelődünk, aligha jut eszünkbe az, hogy ezek a homlokzatok igazából a park oldalsó sétányáról szemlélve érvényesülnek, innen fedezhetjük fel az alulról csak részlegesen, alaposan torzítva látható díszeket. Így sikerült megismerkednem nekem is a szakasz közepe táján azzal a második és harmadik szintet elválasztó, téglalap alakú, figurális dísszel (03), amelyet kicsit később a honlapom fejlécére is feltettem. A felület hármas tagolású, két regiszterre oszlik, a felsőn bábos korlát, az alsón alakos díszítés látható. Az alsó regiszter minden részlete — az arcképtől az angyalszárnyakig, a gazdag formavilágú füzérdíszektől a stilizált akantusz levelekig, a konzoloktól a párkányokig — mívességről, igényességről, a szakma feltételek nélküli tiszteletéről, alapos ismeretéről, szeretetéről árulkodik.
A fentiek közelében, az átjáró mellett egy szép, fél oszlopokkal övezett bejárat (04) díszeleg. A fogsor-fríz, tojásléc-fríz, fonatdísz mellett itt igazán figyelemre méltóak a kombinált motívumvilágú oszlopfők. Ezek alapvető stílusa csigavonalas, jón, az alapmotívumot az eklektika jegyében szárnyakkal közrefogott angyalkafejekkel és miniatűr füzérdíszekkel egészítette ki a tervező.
Nemrég egy szatmári újságíróval az újközpontban azon bosszankodtunk, hogy milyen rossz állapotban vannak a Közigazgatási palota kiugrói, formai változatosságnak szánt díszítőelemei. Hogyan lehetséges az, hogy az évszázados gipsz-, illetve stukkódíszek egy része máig ép, de a néhány évtizedes betonlapok már a megépítés utáni első évek óta feketednek, málladnak, sérülnek. A magyarázat egyszerű: a régebben ezeket a díszeket felül a formához igazított fémlapokkal (általában rézlemezekkel) védték. Ha alaposan megfigyeljük az egyik itt látható oroszlánfejes ablakdíszt (05), tapasztalni fogjuk, hogy a tervezőknek, kivitelezőknek — időt, fáradtságot nem kímélve — gondjuk volt a hosszú távú védelemre is, ráadásul mindezt alig észrevehető módon, szinte rejtve oldották meg. Lehet, hogy ezt a pofonegyszerű, kézenfekvő megoldást neves, kortárs építészeink mára elfelejtették, vagy csak lezser nagyvonalúsággal ejtették?
Ha csak sétálni, virágot vásárolni megyünk át a parkba és nem vetünk egy futó pillantást ezekre a homlokzatokra, sohasem fedezzük fel azt a megszakított ívben elhelyezett, jón fejezetű oszlopocskákkal keretezett ablakot (06), valamint a mögötte álló tornyot, amelyet itt reprodukáltunk. Pedig számunkra készültek ezek is, bár az is igaz, hogy keletkezésük idején az akkor csupasz piactérről szemlélve minden részlet, megoldás sokkal jobban látszott, érvényesült.
Futó pillantást vethetünk a túloldalról még néhány változatos formavilágú kecses, vagy tömör erkélyre, esetleg a konzolokkal övezett rozettára (07), mert az Aurora szállót hiába is tanulmányoznánk, elemeznénk, azon nem sok látnivaló akad. Állítólag fordítva építették (tervezték) a hetvenes években, a mosdók ablakai sajátos, egyedi módon a főtérre (!) néznek. Ezen nincs mit csodálkozni vagy bosszankodni, hiszen az osztályharc forgatagában, a kommunizmus teljes és végleges győzelmének előestéjén kinek volt ideje ilyen banális, kispolgári igényekkel, apróságokkal foglalkozni. Jellemző adat, hogy már az ötödik emeletnél tartottak, amikor az építés szatmári vezetőjének (volt osztálytársamnak) még fogalma sem volt milyen magas is lesz a szálló, ugyanis a tervrajzokat emeletenként küldték neki Bukarestből.
