Napló
2011 tavaszán kezdtem el a honlapom Napló című könyvtárának a szerkesztését. Ez természetesen jórészt közérdekű, főleg szakmai vonatkozású dolgokról szól.

2013. február
Az Ornamentika Szatmáron sorozatomban a Kölcsey utcát ismertetem, a Katedrálisok sorozatot Fatima leírásával folytatom, a bazilikát valamint a Magyar Keresztutat mutatom be. Úgy döntöttem, hogy jelentkezem a Klösz100 elnevezésű

2013. január
2012 számomra mozgalmas volt: rendeztem két egyéni tárlatot Szatmáron és Kolozsváron, részt vettem több csoportos kiállításon, voltam alkotótáborban, előadásokkal, tárlattal, cikkekkel, emléktáblával ünnepeltük meg idehaza

2012. december
Ma van Románia nemzeti ünnepe, erősen érződik a városon az is, hogy választásra készülődünk. 100 milliókat költöttek vezetőink jórészt közös pénzekből arra, hogy saját magukat

2012. november
Megjelent egy cikkem a Friss Újságban Rainer Máté tárlatáról és természetesen néhány ismertető, kép az írott és elektronikus sajtóban ugyanerről. Megkezdtem felkérésre a javaslataim megfogalmazását

2012. október
Az egyetem titkárságán megkaptam azt a Gyakorlatközelben című módszertani kiadványt, amelyet az előkészítő osztályok számára írtunk a kihelyezett tagozatokon dolgozó kollégákkal. Egy 9 oldalas tanulmányom

2012, szeptember
Feltettem 10 fotót a 75 éves Paulovics László szatmári ünnepléséről a facebook oldalamra, valamint a honlapomra. Postáztam néhány meghívót a kolozsvári tárlatomra. Újabb írás érkezett

2012, augusztus
Folytatom a szatmári képanyagom átdolgozását, rendszerezését. Egyre bonyolultabb és bizonytalanabb a politikai élet Romániában. A honlapomat alakítom, illetve a Művészettörténet dióhéjban címet viselő fejezetet bővítem.

2012, július
A szatmári, illetve Szatmár megyei képanyagom rendszerezésével és egységesítésével foglalkozom. Jelenleg a megye helységeinek szobrait, emléktábláit gyűjtöm egybe, foglalom rendszerbe. Daniel pátriárka Szatmárnémeti és Avasfelsőfalu

2012, június
Vizsgáztattam a távoktatás hallgatóit képzőművészeti nevelésből, sajnos elég gyengék az eredmények, nagy a tájékozatlanság ezen a területen. Megnéztem a Rákóczi-szoborral kapcsolatos előkészületeket, ma, június 1-én

2012, május
Megkezdtem a távoktatás hallgatói által gyűjtött képek, szövegek feldolgozását, az idén elég szép anyag gyűlt össze. Az Ornamentika Szatmáron sorozatom újabb folytatását készítettem el. A

2012, április
Újabb szórólapokat nyomtattam a tárlatomhoz. Ezekből a magyar 16, a román 12 oldalas, mindkettő 12 képet tartalmaz, a borítón a plakát látható. A román katalógus

2012. március
Kimentünk Thoroczkay Sándorral Lázáriba, hogy olyan emléktáblát rendeljünk, amelyen felül van a román és alul a magyar szöveg. Az eredményről értesítettem a sarokház tulajdonosát és

2012. február
Sikerült befejeznem a szemléltetőim átválogatását, hátra van még a Reform címet viselő DVD átnézése, szelektálása. Két tudományos dolgozatot beszéltem meg, néztem át. Mets Gyuri elküldte

2012. január
Január elején végeztem el az utolsó simításokat a grafikai sorozatomon, ezzel gyakorlatilag az anyag bármikor kiállíthatóvá vált. Ilyés Gábor írt Nyíregyházáról, látta a honlapomon a Szobrok,

2011. december
Újabb képeket kezdtem el készíteni a grafikai sorozatomhoz. Szakaszosan dolgozom, immár közel három hónapja. Ha a legutóbbi munkákat is be tudom fejezni, akkor már csak

2011. november
Feladtam postán kérésre Dr. Pataki Márta szegedi wikipédia szerkesztő címére a Szatmári arcképek sorozatom portréit a magyarázó szövegekkel együtt. Eddig 24 arckép szerepel a wikipédián

2011. október
Folytatom a sorozataim és a naplóm készítését. Az Ismeretlen Szatmárnémeti sorozatom újabb, 25 fotóból álló részét (Frízek) tettem fel a facebookra. Sajnos az állampolgársági eskütétel

2011. szeptember
Szeptember elején az amszterdami Rijksmuseum anyagát dolgoztam fel, munka közben új összefüggéseket sikerült felfedeznem, azóta kezdem kicsit másként értékelni Rembrandt és Vermeer életművét. Egyre jobban